Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért a PL-csapathoz a magyar kapus – HIVATALOS

A West Ham United együttese úgy rendelkezett, hogy visszahívta magához a Skóciában töltött kölcsönből a magyar U21-es válogatott kapusát…

(Photo by Alan Harvey/SNS Group via Getty Images)

A West Ham United együttese arról adott tájékoztatatást, hogy visszahívta fiatal magyar kapusát, Hegyi Krisztiánt a csapathoz a skót élvonalbeli Motherwellnél töltött kölcsönből.

A 22 éves hálóőr 2019-ben a Szombathelyi Haladás utánpótláscsapatától került a “kalapácsosok” U18-as együtteséhez, azóta védett az U21-es együttesben is, majd előbb az angol harmadosztályú Stevenage, később a holland másodosztályú Den Bosch foglalkoztatta kölcsönben, múlt nyáron pedig a skót klubhoz került. Hegyi a 2024-2025-ös szezon első felében mindössze két ligakupa-mérkőzésen védte a Motherwell kapuját, az egyiken nem kapott gólt, a másikon pedig egyszer kapitulált.

A londoniak hivatalos oldala megjegyezte, hogy Hegyi a visszatérése után a West Hamnél folytathatja további fejlődését, bár azt egyelőre nem tudni, hogy az első csapatnál, vagy az utánpótlásban számolnak vele.