Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: hatgólos mérkőzésen gyűrte le a RB Leipzig a Werder Brement – videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján a RB Leipzig a Werder Brement látta vendégül.

(Photo by Jan Woitas/picture alliance via Getty Images)

Az első komolyabb lehetőségre a 24. percig kellett várni, abból azonban rögvest meg is szerezték a vezetést a hazaiak. A bal oldalon végzett el bedobást Raum, amit Openda megcsúsztatott a védelem mögé bemozgó Xavi Simonsnak, a holland játékos pedig tolt egyet rajta, majd a jobb alsóba gurított az ellenkező irányba vetődő Zetterer mellett, 1-0! A Werder Bremen gyorsan válaszolni tudott a lipcseiek találatára, a 26. percben egy nagyon gyönyörű labdajáratás végén Grull sarokkal hozta helyzetbe Mitchell Weisert, aki nem hibázta el a ziccerét, 1-1! A 35. percben azonban ismét magához ragadta a vezetést a RB Leipzig, egy labdaszerzést követően Vermeeren azonnal Xavi Simonsnak passzolt, aki a térfélnél átvette a labdát, majd egészen a tizenhatosig vezette a játékszert és megeresztett egy lövést, ami minimálisan felgyorsult a blokkolni igyekező Jung lábán, így Zetterernek esélye sem volt hárítani, 2-1! A szünetre ennek következtében egygólos lipcsei előnnyel mentek a csapatok.

A második félidő elején gyorsan kettőre növelte előnyét a hazai együttes, Weiser adott el egy labdát, amit Benjámin Sesko átvett, majd vezette egy kicsit és 21 méterről bombagólt lőtt, 3-1! A 62. percben majdnem sikerült lezárnia a mérkőzést a Lipcsének, azonban Lois Openda lövését Zetterer bravúrral védeni tudta. A hajrában több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak, azonban Nusa és Willi Orbán sem tudta gólra váltani a helyzetét, de a 90. percben Christoph Baumgartnernek ez sikerült, André Silva passzát követően átvette a labdát az osztrák középpályás, majd 12 méterről a bal alsóba lőtt, 4-1! A hosszabbítás 3. percében sikerült szépítenie az eredményen a vendégeknek, Vermeeren volt nagyon könnyelmű közel a saját kapujához, így elvette tőle a labdát Oliver Burke, aki ezzel együtt ziccerben is talált magát és remekül helyezett a bal felső sarokba, 4-2! A RB Leipzig a győzelmével fellépett a negyedik helyre, míg a Werder Bremen maradt a nyolcadik a tabellán.

RB Leipzig – Werder Bremen 4-2 (2-1)
Helyszín: Red Bull Arena (Lipcse), Vezette: T. Reichel
Gólszerzők: X. Simons (24., 35.), B. Sesko (47.), C. Baumgartner (90.) ill. M. Weiser (26.), O. Burke (90+3.)
Sárga lap: A. Haidara (82.) ill. M. Friedl (11.)
Kiállítás:ill.

RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann (Geertruida 87.), Seiwald, Orbán, Raum (Baku 65.) – Nusa, Kampl (Haidara 75.), Vermeeren, Simons (Baumgartner 65.) – Openda, Sesko (André Silva 87.). Vezetőedző: Marco Rose

Werder Bremen: Zetterer – Stark, Friedl (Veljkovic 46.), Jung – Stage (Bittencourt 87.), Weiser, Lynen (Njinmah 87.), Kohn (Kaboré 67.), Schmid – Grull (Burke 67.), Ducksch. Vezetőedző: Ole Werner

 

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 16. forduló eddigi eredményei és hátralévő mérkőzése:
Péntek:

Borussia Dortmund – Bayer Leverkusen 2-3

Szombat:
Freiburg – Holstein Kiel 3-2
Heidenheim – Union Berlin 2-0
Hoffenheim – Wolfsburg 0-1
Mainz – VfL Bochum 2-0
St. Pauli – Eintracht Frankfurt 0-1
Mönchengladbach – Bayern München 0-1

Vasárnap:
RB Leipzig – Werder Bremen 4-2
17:30 Augsburg – VfB Stuttgart

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore