A madridiak védelme nem létezett a mérkőzésen
Egyetlen pont a különbség az első két helyezett közt…
Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A belga bajnokság (Jupiler League) 21. fordulójának vasárnap esti zárómeccsén az RSC Anderlecht és az FC Bruges csapott össze egymással…
(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)
A második helyen álló FC Bruges a vártnál simább, 3-0-s győzelmet aratott az ötödik RSC Anderlecht vendégeként, így továbbra is egyetlen pont lemaradásból követi az éllovas Genket.
A vendégek már az első tíz perc végén lépéselőnybe kerültek Ferran Jutgla találatával, aki az első felvonás hajrájában duplázni tudott, miközben a hazaiak erejéből csak egy meg nem adott gólra futotta. Az első 45 perc után a Bruges 2-0-ra vezetett. A folytatásban a hazaiak komoly erőket mozgósítottak a felzárkózás érdekében, de képtelenek voltak betalálni, a legnagyobb lehetőségek is kihasználatlanul maradtak. Az utolsó tíz perchez közeledve a Bruges viszont minden kérdést eldöntött, a csereként beálló Gustaf Nilsson megszerezte a harmadik gólt, így csapata bebiztosította a sikert.
A hétvégi fordulóban a listavezető KRC Genk is győzött az OH Leuven ellen, így megtartotta egypontos előnyét a bajnokság élén a Bruges előtt.
RSC Anderlecht – FC Bruges 0-3 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Jutgla (10., 41.), G. Nilsson (79.)
A madridiak védelme nem létezett a mérkőzésen
Egyetlen pont a különbség az első két helyezett közt…
Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Az edző nincs megelégedve a német támadó teljesítményével
Sorozatban 7. győzelmét aratta a bajnokságban Simone Inzaghi csapata!
“Nemcsak sportember, hanem igazi hazafi volt…”
Esélye sem volt a brémaiak hálóőrének a védésre…
A hercegségi együttes 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele!
Két élmezőnybeli rangadót rendeztek az idei első fordulóban…
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…