Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az Olympique Lyontól igazolt középpályását a Como! – hivatalos

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Como hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtették az Olympique Lyon középpályását, Maxence Caqueret-t. 

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

A Como színeiben folytatja tovább pályafutását Maxence Caqueret, az olasz klub 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele, illetve hírek szerint 17 millió eurót fizetett érte az Olympique Lyonnak. 

Maxence Caqueret 2011-ben került az Olympique Lyon kötelékébe, azóta egészen a mai napig a nagy múltú francia csapatot szolgálta. A legjobbak között a 2019/2020-as szezonban debütált, majd fokozatosan egyre több lehetőséget kapott és lett az együttes meghatározó alakja. Az aktuális idényben viszont a háttérbe szorult, az utolsó meccseken már a keretbe sem került be. Caqueret minden sorozatot egybe véve 184 mérkőzésen lépett pályára a Lyon színeiben, ezeken 7 találatot és 15 gólpasszt jegyzett. Társaival 2020-ban a Ligakupában, 2024-ben pedig a Francia Kupán szerzett ezüstérmet.