Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Angol sajtóértesülések szerint a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen csapata az Aston Villából igazolna középpályást.
(Photo by Neville Williams/Aston Villa FC via Getty Images)
A The Athletic információi szerint a Bayer Leverkusen erőseb érdeklődik az Aston Villa középpályása, Emiliano Buendía iránt.
A 28 éves argentin játékostól januárban megválthat a Villa, miután ebben a szezonban mindössze három alkalommal kezdett, és a Premier League-ben még nem lépett pályára. Buendía Unai Emery irányítása alatt nem került előtérbe azután, hogy felépült a 2023/24-es idényt teljesen kihagyó elülső keresztszalag-sérüléséből (ACL).
A Leverkusen szeretné pótolni Martin Terriert, aki Achilles-ín szakadása miatt a szezon végéig kiesett, és emiatt érdeklődnek Buendía iránt. Azonban egyelőre hivatalos ajánlat nem érkezett.
Bár Buendía remélte, hogy ebben a szezonban szerepelni fog Emery terveiben, a középpályás jelenleg olyan játékosok mögött van a rangsorban, mint Jacob Ramsey, Morgan Rogers és Youri Tielemans az támadó középpályás pozíciókban. Szerződése 2026 nyarán jár le.
„Van lehetősége távozni, de ma szükségünk volt rá”
– mondta Emery az Aston Villa AS Monaco elleni vereségét követően, ahol a korábbi Norwich-játékos meglepetésre a kezdőcsapatban kapott helyet.
„Fantasztikusan játszott a minőségével, mentalitásával és elkötelezettségével a csapat iránt.”
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…