Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
A Real Madrid olasz mestere ezúttal a Valladolid elleni mérkőzést megelőzően állt az újságírók elé, ahol többek között az eltiltott brazil támadója, Vinícius Junior is szóba került…
(Photo by Diego Souto/Getty Images)
Vinícius Junior a Valencia elleni mérkőzésen, azonnali piros lappal hagyta el a pályát, miután összetűzésbe került az ellenfél kapusával, így a Real Madrid mint az később kiderült két további bajnokiján kell, hogy nélkülözze a brazil támadó zsenialitását, amelyről Carlo Ancelotti a Valladolid elleni találkozót megelőzően osztotta meg véleményét:
“Nem hiszem, hogy ez gondot okozna számunkra. Jót fog tenni ez a kis pihenés Vini számára, hiszen lesz ideje pihenni és regenerálódni egy kicsit. Nagyon jól fog jönni ez még számunkra márciusban és áprilisban, amikor kettővel kevesebb mérkőzés lesz a lábában. A távozásáról szóló pletykákat tőle kell megkérdezni, azonban én egy motivált játékost látok, aki a Real Madrid színeiben játszva szeretne történelmet írni!”
– fejtette ki az olasz mester, miközben az újabb szaúdi pletykákat is megcáfolta az újságírók körében.
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!