Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Fontos bejelentést tett fiatal játékosa jövőjéről a magyar bajnoki címvédő Ferencváros együttese…
(Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)
A Ferencváros hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította NB III-as tartalékcsapata fiatal csatára, Gólik Benjámin szerződését.
A 17. születésnapját az elmúlt napokban ünneplő támadó 2016 óta tartozik az FTC kötelekébe. Az ifjú labdarúgó a 2018-2019-es szezonban mutatkozott be U12-es csapatban, ahol 11 mérkőzésen 20 gólt lőtt, majd következő szezonban futsalozott, emellett pedig U13-as és U14-es együttesekben lépett pályára, összesen 64 gólt szerzett 34 találkozón.
Gólik a továbbiakban végigjárta a klub utánpótlását, rendre bizonyított az U14-es, az U15-ös, az U16-os, az U17-es és az U19-es csapatban is. A jelenleg is zajló, 2024-2025-ös idényben bemutatkozott az NB III-ban szereplő FTC II-ben, ahol eddig három találkozón két gólt szerzett, miután eredményes volt a Nagykanizsa és az Iváncsa elleni bajnokikon.
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…