Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Lapértesülések szerint az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New Yord Red Bulls együttese tárgyalásban áll Timo Wernerrel a közös folytatást illetően.
(Photo by Harry How/Getty Images)
Amerikai és angol beszámolók egyre több helyen említik, hogy az MLS-ben legutóbb ‘ezüstérmes‘ New York-iak szeretnék a februárban kezdődő új amerikai idény előtt a csapatuk éljátékosaként tudni Timo Wernert.
Mint ismert, a 28 esztendős korábbi német válogatott játékos jelenleg az angol Tottenham kölcsönjátékosa, ám játékjoga az RB Leipzig tulajdonában áll. A New York Red Bulls-nak, így nem elég, ha megegyeznek Wernerrel és/vagy akár a lipcseiekkel, hiszen a Tottenham együttesének is rá kell bólintania arra, hogy lemond a szélső játékjogáról.
Figyelembe véve, hogy a Spurs hónapok óta rengeteg sérülttel küzd, nehéz lenne elképzelni, hogy Ange Postecoglou vezetőedző anélkül elengedné az általa 26 tétmérkőzésen a mostani szezonban is bevetett Wernert, hogy gondoskodnának a helyetteséről.
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…