Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
A holland bajnokság (Eredivisie) 20. fordulójában a PSV Eindhoven és az AZ Alkmaar lépett pályára az elmúlt hétvégén…
(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)
Az előző két meccsét nyeretlenül megvívó éllovas PSV Eindhoven javjítani tudott, bár a vártnál jóval nehezebben, csak 3-2-re győzött a NAC Breda ellen. A hazai mezőnyfölény ellenére az első félidő derekánál óriási meglepetésre a NAC szerzett vezetést, de a PSV a szünet előtti percekben fordítani tudott Guus Til duplájának köszönhetően. A folytatásban a címvédő azért küzdött, hogy bebiztosítsa a győzelmét, amely végül a 94. percben sikerült Ricardo Pepi találatával, így annak sem volt különösebb jelentősége, hogy ezt követően még a vendégek is betaláltak egyszer, hiszen a PSV győzelme már nem forgott veszélyben. Újabb sikerével az eindhoveni gárda megerősítette vezető helyét az Eredivisie élén.
PSV Eindhoven – NAC Breda 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Til (35., 45+1.), Pepi (90+4.), ill. Sauer (25.), Kostorz (90+6.)
Az esélyesebbnek tartott AZ Alkmaar drámai végjátékban szenvedett 2-1-es vereséget a Sparta Rotterdam ellen hazai környezetben. Az első játékrész gól nélküli döntetlenre végződött, majd a hazaiak helyzetei ellenére húsz perccel a rendes játékidő vége előtt Szunszuke Mito a vendégeket juttatta előnyhöz. Az AZ mindent megpróbált az egyenlítés érdekében és végül a csereként beállt Mexx Meerdink a 93. percben betalált, mellyel úgy tűnt, hogy legalább egy pontot otthon tarthatnak. Mindez azonban nem így történt, mivel újabb két minutummal később a Sparta ismét betalált, Arno Verschueren góljának köszönhetően a rotterdamiak mindhárom pontot elvitték Alkmaarból és megerősítették az osztályozós 16. helyet a tabellán, míg az AZ a hatodik helyen áll a bajnokságban.
AZ Alkmaar – Sparta Rotterdam 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Meerdink (90+3.), ill. Mito (72.), Verschueren (90+5.)
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…