Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Lisandro Martinez megpattanó lövése győzelmet ért a Manchester Unitednek! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 23. fordulóját a Fulham és a Manchester United összecsapása zárta.

(Photo by Clive Rose/Getty Images)

A Fulham kezdte kezdeményezőbben a mérkőzést, de a találkozó első negyedórájában mindössze egy ígéretes Iwobi lövést lehetett feljegyezni, amit Onana hárítani tudott. A folytatásban is inkább a Fulham volt a kezdeményező fél, a játékot viszont leginkább a mezőnyharc jellemezte. Mindkét fél többször is eljutott ígéretes helyzetekig, ám az utolsó passzoknál vagy a lövéseknél rendre hiba csúszott a befejezésekbe, így nem bővelkedett nagy helyzetekben a mérkőzés. A Manchester United első lövésére egészen a 42. percig kellett várni, ám ezek sem hordoztak magukban nagy veszélyt, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A második játékrész első nagyobb lehetősége az 57. percben a Manchester United előtt adódott, amikor Bruno Fernandes 17 méterről leadott lapos szabadrúgása az oldalhálóban kötött ki. A két csapat második félidei teljesítményét jól jellemezte, hogy a 70 .percig egyik félnek sem volt érintése a tizenhatoson belül. A 75. percben Adama Traoré veszélyeztetett, aki a tizenhatoson belül vette célba a kaput, ám a kísérlete végül a kapu felett hagyta el a játékteret. A 78. minutumban aztán az első kaput eltaláló lövéséből megszerezte a vezetést a Manchester United! Garnacho beadása után röviden tudott felszabadítani a hazai védelem, a labda pedig Lisandro Martinezhez került, akinek a távoli lövése Lukic lábán irányt változtatott, így Leno hiába ért bele a labdába, nem tudta azt kipiszkálni a léc alól, 0-1! A kapott gólt követően ment előre a Fulham, és a 88. percben közel is jártak az egyenlítéshez, egy szögletnél azonban Andersen fejesét Collyer fejete ki a gólvonalról! A ráadásban még Muniz vágott kapu fölé egy lövést ígéretes helyzetből , majd Diallo vette be lesről Leno kapuját, így megmaradt az 1:0-s állás, aminek köszönhetően a Manchester United feljött a 12. helyre a tabellán.

Fulham – Manchester United 0-1 (0-0)
Helyszín:
Craven Cottage Vezette: A. Taylor
Gólszerző:
ill. Martinez (78.)
Sárga lapok:
ill. Ugarte (73.)
Kiállítás:ill.-

Fulham: Leno – Robinson, Bassey, Andersen, Castagne – Berge, Lukic (Cairney 83.) – Iwobi, Smith-Rowe (Pereira 83.), Wilson (Traoré 53.) – Jimenez (Muniz 64.) Vezetőedző: Marco Silva

Manchester United: Onana – de Ligt (Yoro 58.), Maguire, Martinez – Mazraoui (Malacia 81.), Ugarte (Collyer 76.), Fernandes, Dalot – Diallo, Garnacho (Mainoo 81.) – Höjlund (Zirkzee 58.) Vezetőedző: Ruben Amorim

A mérkőzés összefoglalója:

A 23. forduló eredményei:

Szombat:
Bournemouth – Nottingham Forest 5-0
Brighton – Everton 0-1
Liverpool – Ipswich Town 4-1
Southampton – Newcastle United 1-3
Wolverhampton – Arsenal 0-1
Manchester City – Chelsea 3-1

Vasárnap:
Crystal Palace – Brentford 1-2
Tottenham – Leicester City 1-2
Aston Villa – West Ham United 1-1
Fulham – Manchester United 0-1

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore