Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a hosszabbításban tudott hátrányból fordítani az AC Milan a Parma ellen! – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójának vasárnapi játéknapjának a nyitómérkőzését az AC Milan és a Parma játszották.

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Az első komolyabb lehetőségre a 24. percig kellett várni, amiből meg is szerezte a vezetést a Parma. A bal oldalról Valeri ívelt át egy labdát Matteo Cancellierinek, aki átvette, majd addig tolta befelé a bal lábára, míg lövőhelyzetbe nem került, ami olyan jól sikerült, hogy a jobb alsóban kötött ki a labda, 0-1! A Milan azonban még az első játékrészben egyenlíteni tudott, miután Abisso játékvezető büntetőt ítélt a javukra, amelyet Christian Pulisic értékesített a 38. percben, 1-1! A szünetre ennek következtében 1-1-es döntetlennel mehettek a csapatok.

A második félidő első ígéretesebb helyzetére egészen a 73. percig kellett várni, akkor Alqvist került helyzetbe, de próbálkozását Maignan hárítani tudta. A 80. percben pedig jött a hideg zuhany a hazai szurkolóknak és játékosoknak is, ugyanis egy kontratámadás végén Camara került ziccerbe, azonban Maignan jól mozdult ki a kapujából és védeni tudta a lövést, viszont a kipattanóra a támadással felhúzódó Enrico Del Prato csapott le a leggyorsabban és juttatta a labdát a kapuba, 1-2! A hajrában a milánóiak addig nyomtak, míg meg nem tudták fordítani a mérkőzést, az egyenlítést a hosszabbítás 2. percében szerezték meg, Tijjani Reijnders tette le a labdát Musahnak, majd remekül mozdult be a védők közé üres területre, amit az amerikai középpályás észre is vett és remekül tette vissza a játékszert a hollandnak, aki nem hibázta el ziccerét, 2-2! A győztes találatot a ráadás 5. percében Samuel Chukwueze szerezte meg, a nigériai támadó Pavlovic fejesét követően kapott bele a labdába, ami ha egy kis szerencsével is, de túljutott Suzukin, 3-2! Az AC Milan a győzelmével fellépett a hatodik helyre, míg a Parma egyetlen egységre van a kiesést érő 18. pozíciótól.

AC Milan – Parma 3-2 (1-1)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (Milánó), Vezette: R. Abisso
Gólszerzők: Pulisic (38. – büntetőből), Reijnders (90+2.), Chukwueze (90+5.) ill. Cancellieri (24.), Del Prato (80.)
Sárga lap: Pavlovic (12.), Fofana (43.) ill. Vogliaccio (33.), Sohm (37.), Del Prato (45+2.), Haj Mohamed (74.), Hainaut (85.)
Kiállítás:ill.

AC Milan: Maignan – Calabria (Jovic 78.), Gabbia, Pavlovic, Hernández (Bartesaghi 46.) – Musah, Fofana (Chukwueze 56.), Reijnders – Pulisic, Morata (Abraham 56.), Leao (Bennacer 46.). Vezetőedző: Sergio Conceicao

Parma: Suzuki – Del Prato, Vogliacco, Valenti, Valeri – Hernani (Haj Mohamed 70.), Sohm – Man (Almqvist 69.), Cancellieri (Hainaut 83.), Mihaila, Djuric (Camara 70.). Vezetőedző: Fabio Pecchia

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 22. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:
Péntek:
Torino – Cagliari 2-0

Szombat:
Como – Atalanta 1-2
Napoli – Juventus 2-1
Bologna – Empoli 1-1

Vasárnap:
AC Milan – Parma 3-2
15:00 Udinese – AS Roma
18:00 Lecce – Inter (Tv: Match 4)
20:45 Lazio – Fiorentina (Tv: Match 4)

Hétfő:
18:30 Venezia – Verona
20:45 Genoa – Monza

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore