Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
A szombati játéknapon már a második forduló mérkőzéseit rendezték az A csoportban az U20-as Dél-Amerika-bajnokságon…
(Photo by Sebastian Barros/NurPhoto via Getty Images)
A házigazda Venezuela U20 válogatottja az első mérkőzése elvesztése után a második fordulóban javítani tudott, miután a végére a vártnál is simább, 4-0-s győzelmet aratott Peru U20 csapata ellen. A vendéglátó az első negyedóra végéhez közeledve ragadta magához a vezetést, miután Bianneider Tamayo egy szöglet utáni lecsorgó labdát pofozott be közelről a kapuba. A venezuelai gárda ezt követően is lendületben maradta, de az első játékrész második felében Peru is egyre több ígéretes támadást vezetett, azonban újabb találat az első 45 perc alatt nem esett. A szünet utáni folytatásban az “inkák” hiába igyekeztek az egyenlítésért, a 66. percben Brian Arias öngóljával a házigazda megduplázta az előnyét. A peruiak tovább próbálkoztak, ezáltal többször kitámadtak, az utolsó tíz percen belül pedig a Vinotinto újabb két góllal fölényessé alakította a különbséget. Előbb Leandro Rodríguez talált be egy kipattanót követően, majd a rendes játékidő hajrájában Miguel Vegas egy sakk-mattig kijátszott helyzet végén volt eredményes, így Peru már a második vereségét szenvedte el, Venezuela viszont egyelőre a csoport élére ugrott.
Peru U20 – Venezuela U20 0-4 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Tamayo (13.), B. Arias (66. – öngól), L. Rodríguez (81.), Vegas (89.)
A csoport másik meccsén az első mérkőzését játszó Uruguay U20 2-1 arányban múlta felül Chile U20 gárdáját egy végletekig kiélezett összecsapáson. Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, ugyanis a Celeste már a nyolcadik percben lépéselőnybe került, Renzo Machado egy kiugrás végén volt eredményes, azonban az első negyedóra végén Chile máris válaszolni tudott Emiliano Ramos góljával. Az esélyesebb uruguayi válogatott további igyekezett az előny újból megszerzéséért, de csak kihagyott helyzetekig jutott, így a szünetben 1-1 volt az állás. A térfélcserét követően is meddőnek bizonyult Uruguay fölénye, miközben Chile ellentámadásokból próbálkozott, és néhányszor közel került hozzá, hogy hidegzuhanyt okozzon az esélyes számára. Amikor már úgy tűnt volna, hogy döntetlennel zárul a találkozó, szerencsés körülmények közt Uruguay bevitte a győztes gólt, hiszen Albarracin kapu elé ívelt szabadrúgását az első meccsen duplázó Juan Rossel fejelte a saját kapujába. A regnáló U20-as világbajnok így végül egy öngól jóvoltából gyűjtötte be a három pontot és kezdte győzelemmel a szereplését, míg Chile két meccs után hárompontosnak mondhatja magát.
Chile U20 – Uruguay U20 1-2 (1-1)
Gólszerzők: E. Ramos (16.), ill. Machado (8.), Rossel (90+6. – öngól)
A két öt tagú csoportból az első három-három helyezett jut tovább a második körbe, ahol a versenyben maradtak körmérkőzéses rendszerben öt teljes fordulót bonyolítanak le.
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…