Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
Rövidesen minden akadály elhárulhat a régóta húzódó klubváltás elől…
(Photo by ANP via Getty Images)
A Nemzeti Sport legfrissebb beszámolói értelmében a Kecskeméti TE középpályása, Nikitscher Tamás megérkezett a Real Valladolidhoz a szerződése megkötése előtt szükséges orvosi vizsgálatokra, és a spanyol élvonal sereghajtója hamarosan bejelentheti a leigazolását.
A hírek szerint a felek már a szerződés egyes részleteiben már korábban megegyeztek egymással, a Real Valladolid 1 millió euró körüli összeget fizet Nikitscherért a KTE-nek. A játékos 2028-ig ír majd alá új csapatával, de csak a liga jóváhagyása után utazhatott el a szokásos orvosi vizsgálatokra, melyet követően szignózhatja a három és fél évre szóló kontraktusát.
A 25 éves futballista tavaly szeptemberben mutatkozott be Marco Rossi válogatottjában és azóta kirobbanthatatlan a csapatból, hiszen a Nemzetek Ligájában a első találkozót leszámítva mindegyik meccsen kezdő volt és rendre jól is futballozott. Nikitscher eddig hat alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban.
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!