Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: két rendkívül fiatal játékos kapott szerződést a ZTE-től – HIVATALOS

A Zalaegerszegi TE a klub történetében először adott profi szerződést két 2010-es születésű játékosának…

(Photo by Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)

A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a klub hivatás szerződést kötött két rendkívül fiatal, 2010-es születésű utánpótlás-játékosával, Bagó Benett-tel és Bazsika Botonddal.

A klub közleménye kiemelte, hogy az ifjú labdarúgók már a kezdetektől remek ütemben fejlődtek és nagyszerű teljesítményükkel felhívták magukra a figyelmet. Növendékeik korukat meghazudtolva, rendre az idősebb korosztályban pallérozódnak, most pedig rendkívül fiatalon, de megérdemelten, első hivatásos szerződésüket is aláírhatták.

Bagó kiemelkedő fizikai paraméterekkel rendelkezik, amit ki is használ, játékát kemény, agresszív fellépés jellemezi. Belső védő létére remekül lát a pályán, igyekszik nyomás alatt is higgadtan cselekedni. A felmérések mutatói alapján magas testalkatra számíthat, ami kifejezetten fontos tulajdonság a védelem tengelyében. Heti rendszerességgel vállal poszt specifikus, külön edzéseket William Gallas keze alatt és ez meglátszik a teljesítményén. A frissen megalakult U15-ös válogatott csapatba rögtön meghívót kapott és azóta is jelen volt az összes megrendezett összetartáson. Tekintélyét, mentális jelenlétét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a nemzeti színekben csapatkapitányként számítanak a fiatal védőre.

Bazsika egy magas motorikus képességekkel rendelkező bal szélső, aki gyorsaságával, robbanékonyságával hívja fel magára a figyelmet. Nagy erőssége az egy-egy elleni párharcok kialakítása és ezek végrehajtása. Technikás, kombinatív játékra alkalmas támadó, aki mindezek mellett a helyzetek kihasználásában is remekel. Csak úgy, mint Benett, ő is rendszeresen egy évvel korosztálya felett teljesít, jelenleg az U16-os csapatot segíti, ahol fiatalabb kora ellenére, abszolút húzóemberré nőtte ki magát. Szintén utánpótlás válogatott, csapattársához hasonlóan, sikerült debütálnia az átalakult U15-ös korosztályban, ahol Luxemburg ellen, rögtön egy szép találattal igazolta nemzeti meghívó okát.

“A klub filozófiája abszolút arra épül, hogy foglalkozunk a fiatal játékosokkal, szeretnénk őket beépíteni az első csapatba, vagy akár értékesíteni. Ehhez szükséges az, hogy a kiemelkedő, tehetséges fiatalok itt maradjanak velünk és úgy gondolom a szurkolók számára is öröm, ha saját nevelésű játékosokat láthatnak a pályán. Nagyon örülök, hogy Bagó Benett és Bazsika Botond bizalmat szavaztak a klubunknak és mindent elkövetünk majd, hogy tehetségükből kihozzuk a maximumot” – mondta el Sallói István klubigazgató.