Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
A közelmúltban a Debreceni VSC-vel is hírbe hozott tapasztalt hátvéd a vajdsági együttesnél folytatja pályafutását…
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
A szerb bajnokságban (Szuperliga) szereplő Topolyai SC szerződtette a Crvena zvezda ausztrál válogatott védőjét, Milos Degeneket.
A 30 esztendős hátvéd Horvátországban látta meg a napvilágot, de gyermekkorában Ausztráliában élt és ott sajátította el a sportág alapjait. Degenek Európába visszatérve Németországban a VfB Stuttgart és az 1860 München csapatainál fordult meg fiatalon, majd a 2017-2018-as idényt Japánban töltötte a Jokohama F. Marinos alkalmazásában. Ezt követően 2018-ban igazolt először az általa immár három megszakítás alkalmával erősített belgrádi egyesülethez, de tiszteletét tette még a szaúdi Al-Hilalnál és az MLS-ben versenyző Columbus Crew játékosa is lehetett. Utoljára 2023 nyarán tért vissza a Crvenához, de ez idő alatt mindössze 10 meccsen szerepelt a csapat színeiben.
Degenek 2016 óta 45 alkalommal az ausztrál válogatott csapatában is pályára lépett, részt vett a 2018-as és a 2022-es világbajnokságon.
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…