Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Szerda este befejeződtek a Bajnokok Ligája 2024-2025-ös idényében az alapszakasz küzdelmei…
(Photo by Francesco Scaccianoce – UEFA/UEFA via Getty Images)
A Bajnokok Ligája megújult kiírásában 36 csapat versenyzett egymással a főtáblán, a nyolc forduló utáni összesített táblázat első nyolc helyezettje automatikusan kvalifikálta magát a legjobb 16 közé, a 9-24. helyezettek pedig egymással találkoznak majd a nyolcaddöntőbe jutásért.
A rájátszás sorsolását pénteken 12 órától rendezik. A sorsoláson kiemeltek lesznek a 9. és a 16. hely között végzett csapatok a 17-24. helyezettekkel szemben.
A 9. és 10. pozícióban végző együtteseket a 23. és 24. helyen záró csapatokkal sorsolják össze, tehát a 9. helyen végző Atalanta az FC Bruges-t (24.) vagy a Sporting CP-t (23.) kapja, és a 10. helyezett Borussia Dortmundnak is a belga vagy a portugál csapat jut majd.
A rájátszásba éppen becsúszó, 22. helyen végző Manchester City (és a 21. Celtic) a Real Madridot (11.) vagy a Bayern Münchent (12.) kapja meg, miközben a 13. (Milan) vagy a 14. helyezett (PSV) ellenfele a 19. (Feyenoord) vagy a 20. helyezett (Juventus) lesz; a 15. (PSG) vagy a 16. pozícióban (Benfica) végző együttesnek a 17. (Monaco) vagy a 18. (Brest) jut.
A párharcok első mérkőzésére február 11–12-én, a visszavágóra február 18–19-én kerül sor.
Ezt követően a nyolcaddöntőket március 4–5-én és március 11–12-én rendezik immár az első nyolc helyezett részvételével.
A pénteki sorsoláson tehát kialakulnak a 16 közé jutásért zajló pontos párosítások is. Ezt követően február 21-én a nyolcaddöntők előtt meghatározzák a sorozat további ágrajzát.
A Bajnokok Ligája idei döntőjét 2025. május 31-én játsszák a müncheni Allianz Arénában.
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…