Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
Kikapott ugyan a BL-főtábla nyolcadik, azaz utolsó fordulójában a Liverpool, de így is Arne Slot legénysége végzett az élen, szintén egyenes ágon jutott tovább többek között az FC Barcelona és az Inter, az Atalanta végül nem fért be a legjobb nyolc közé.
(Photo by Pedro Salado/Getty Images)
A 36. percben ugyan Zappacosta bevette Szczesny kapuját az Atalanta részéről, de les miatt a gólt nem adták meg, az első félidőben végül nem született így találat. A gól nélküli játékrész után a második félidőben felpörögtek az események, a vezetést a 47. percben Raphinha átadására a hosszú oldalon Yamal érkezett, aki elvitte a labdát Carnesecchi mellett, majd az üres kapuba gurított. A 67. percben egyenlített az Atalanta, Ederson eresztett meg egy lövést 16 méterről, mely a kapu jobb oldalában kötött ki. A 72. percben újra megszerezte a vezetést a Barca, Raphinha szöglete után Ronald Araújo bólintott a hálóba. Az újabb előnyt ezúttal sem tudta megtartani Hansi Flick legénysége, a 79. percben beállt a mérkőzés végeredménye, a bergamói alakulat oldaláról ezúttal Mario Pasalic volt eredményes. A Barcelona befért a legjobb nyolc közé, míg az Atalanta a 9. helyen végzett.
FC Barcelona – Atalanta 2-2 (0-0)
Helyszín: Estadio Olimpico (Barcelona); Vezette: Michael Oliver (angol)
Gólszerzők: Yamal (47.), Araujó (72.) ill. Ederson (67.), Pasalic (79.)
Vereséget szenvedett a PSV Eindhoven otthonában a tartalékosan felálló Liverpool. A vezetést a 28. percben Gakpo révén Arne Slot csapata szerezte meg, majd viszonylag gyorsan jött a válasz a hazaiak részéről Bakayoko jóvoltából. Néhány perc elteltével Elliott találatával újra magához ragadta az előnyt a Pool, majd még az első félidőben fordított a PSV, a 45. percben Saibari, majd a 45+6. percben Pepi volt eredményes. A gólzáporos első félidőt követően a második játékrészben már nem esett gól. A Liverpool a vereség ellenére a tabella élén végzett, míg a PSV Eindhoven a 14. lett
PSV Eindhoven – Liverpool 3-2 (3-2)
Helyszín: Phillips Stadion (Eindhoven); Vezette: Tobias Stieler (német)
Gólszerzők: Bakayoko (35.), Saibari (45.), Pepi (45+6.) ill. Gakpo (28.), Elliott (40.)
Kiállítás: – ill. Nallo (87.)
Az Inter már a 4. percben megszerezte a vezetést, Lautaro Martínez büntetőből volt eredményes. A 16. percben Simone Inzaghi legénysége növelte előnyét, a Monaco nem túl magabiztos védekezését kihasználva Barella átadása után ismét Martínez vette be az ellenfél hálóját. A találkozó végeredménye a 67. percben állt be, Mkhitaryan távoli lövését még védte Majecki, majd a kipattanót Lautaro Martínez már a hálóba gurította. Az Inter egyenes ágon jutott tovább, míg az AS Monaco a 17. lett
Inter – AS Monaco 3-0 (2-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazze (Milánó); Vezette: Irfan Peljto (bosnyák)
Gólszerzők: Martínez (4. -büntető, 16., 67.) ill. –
Kiállítás: – ill. Mawissa Elebi (12.)
Az Aston Villa már öt perc elteltével kétgólos előnyre tett szert Rogers révén a Celtic ellen, ám az első félidő hajrájában egyenlített a skót együttes Idah duplájával. A három pontot végül otthon tartotta Unai Emery legénysége, a 60. percben Watkins góljával jutott újra előnybe a Villa, majd a 90+1. percben Rogers harmadik találatával 4-2-re nyert az angol alakulat. Az Aston Villa végül bekerült a legjobb nyolc közé, a Celtic pedig a 21. helyen végzett.
Aston Villa – Celtic 4-2 (2-2)
Helyszín: Villa Park (Birmingham); Vezette: Clément Turpin (francia)
Gólszerzők: Rogers (3., 5., 90+1.), Watkins (60.) ill. Idah (36., 38.)
A vezetést ugyan a 28. percben Danjuma révén a Girona szerezte meg, de az Arsenal még az első félidőben fordított, a 42. percben Jorginho volt eredményes, majd a 42. percben Nwaneri köszönt be, a második játékrészben már nem született több gól. Az Arsenal egyenes ágon jutott tovább, a Girona számára pedig már a forduló előtt biztosan véget ért a Bajnokok Ligója.
Girona – Arsenal 1-2 (1-2)
Helyszín: Estadio Municipal de Montilivi (Girona); Vezette: Maurizio Mariani (olasz)
Gólszerzők: Danjuma (28.) ill. Jorginho (38.), Nwaneri (42.)
A forduló előtt már tudni lehetett, hogy a Young Boys és a Crvena zvezda számára is véget ért a BL-szereplés. A szerb együttes végül nyerni tudott Svájcban Kanga 69. percben szerzett találatával, míg a hazai alakulat a Bratislava mellett a másik olyan csapat, amelyik egy pontot sem szerzett.
Young Boys – Crvena zvezda 0-1 (0-0)
Helyszín: Wankdorf Stadion (Bern); Vezette: Halil Umut Meler (török)
Gólszerzők: – ill. Kanga (69.)
A BL-főtábla végeredménye:
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…