Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új igazolások mellett egy fiatal játékosának is profi szerződést adott az Újpest…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy profi szerződést kötött az utánpótlásban pallérozódó magyar-japán származású tehetségével, Mándi Naruki Milánnal.
A jobbhátvédként és középső védőként is bevethető 18 éves játékos tavaly nyáron szerződött a lila-fehérekhez, korábban Japánban játszott. Mándi azóta nyolc meccsen az NB III-as tartalékcsapatban, három találkozón pedig az újpestiek U19-es együttesében is pályára lépett.
“Hatalmas büszkeség és megtiszteltetés, hogy az Újpest profi szerződést kínált nekem, és mindent el fogok követni azért, hogy megháláljam a belém vetett bizalmat” – nyilatkozta a fiatal labdarúgó a szerződéskötést követően.
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda