Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Lapértesülések szerint Jordan Henderson egy év után máris távozna Amszterdamból. Az angol válogatott és a Liverpool korábbi klasszisa mindezt már jelezte is az Ajax-vezetés felé.
(Photo by ANP via Getty Images)
Mint ismert, Henderson 2024 januárjában Szaúd-Arábiából visszatérve az európai top-futballba, az Ajax játékosa lett. A 34 esztendős középpályás azok után, hogy eltelt némi idő, mire formába lendült, a mostani idényre meghatározó játékosa lett a holland sztárcsapatnak, ahol a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.
Utóbbi azért érdemes megjegyezni, mert az Ajax csütörtök esti Galatasaray ellen Európa-liga találkozóján ugyan játszott Henderson (kezdő is volt – a szerk.), ám a karszalagot már nem viselte, ami jelzésrétékű.
A holland De Telegraaf című lap szerint a Galata elleni találkozó könnyen lehet, hogy egyben az utolsó Ajaxos meccse is volt Hendersonnak, akit nagy erőkkel hív a francia AS Monaco. A “hercegségbeliek” kivásárolnák amszterdami szerződéséből a tapasztalt játékost, aki állítólag már jelezte is az Ajax felé, hogy engedjék el Monacóba, nem kíván többet pályára lépni a klub színeiben.
Egybehangzó hírek szerint Henderson klubváltása minden bizonnyal megtörténik majd a januári átigazolás hajrájában, amelynek eredményeként az AS Monaco hasonlóan mint az Ajax, 2026 nyaráig köt majd szerződést a 81-szeres angol válogatott középpályással.
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…