Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított középpályásával, Gavival.
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
Egy nappal Pedri szerződéshosszabbítását követően újabb örömhírrel gazdagodhattak a Barcelona szimpatizánsai, a klub ugyanis hivatalos oldalán bejelentette, hogy Gavi is hosszú távra elkötelezte magát a csapathoz. A 20 éves labdarúgó poszttársához hasonlóan 2030. nyaráig szóló megállapodást írt alá a katalán sztárcsapattal, a hírek szerint a kivásárlási árát pedig a már-már megszokott módon, egymilliárd euróban állapították meg.
Gavi még 2015-ben került át a Real Betistől a Barcelona akadémiájához, a felnőttek között pedig 2021. augusztusában mutatkozhatott be. A fiatal tehetségnek az előző szezont szinte teljesen ki kellett hagynia egy súlyos térdsérülés miatt, amelyből októberben tudott visszatérni. A középpályás ezt követően fokozatosan visszanyerte a formáját, ez pedig leginkább a Spanyol Szuperkupában mutatkozott meg, ahol a 2 meccsen kiváló játéka mellett 1 góllal és 2 gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez.
Gavi eddig összességében 131 mérkőzésen lépett pályára a Barcelona felnőttei között, ezeken a meccseken pedig 9 gólt és 17 gólpasszt jegyzett.
A Barcelona az elmúlt hetekben a jövőbeni keret több alappillérével is szerződést tudott hosszabbítani, hiszen Pedrin és Gavin kívül Gerard Martín és Ronald Araújo is új megállapodást írt alá a csapattal.
𝐖𝐡𝐞𝐫𝐞 𝐡𝐞 𝐛𝐞𝐥𝐨𝐧𝐠𝐬. ❤️🔥 pic.twitter.com/PDQO8XVPb5
— FC Barcelona (@FCBarcelona) January 31, 2025
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…