Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Magyar szakembert neveztek ki az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City tartalékcsapatának élére…
(Photo by Jeff Dean/Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City bejelentette, hogy a klub tartalékcsapatának új vezetőedzője Urbányi István lesz a 2025-ös szezontól.
Az 57 éves szakember korábban 2014 és 206 között az SKC akadémiáján edzősködött, majd 2018 és 2020 között tehetségkutatási igazgató volt. A helyi harmadosztálynak megfelelő bajnokságban a volt amerikai válogatott Benny Feilhabert váltja a kispadon, aki 2022 és 2024 között volt a második csapat edzője.
Urbányi játékosként is szerepelt az Egyesült Államokban, 1997-ben a San Jose Clash labdarúgója volt. A magyar válogatottban kétszer szerepelt, a Budapest Honvéddal bajnoki címet nyert, edzőként számtalan magyar csapatnál megfordult, valamint kétszer volt Maldív-szigeteki szövetségi kapitány is, legutóbb a Budapest Honvéd technikai igazgatójaként tevékenykedett.
A Kansas első csapatának szakvezetője az egykori amerikai válogatott Vermes Péter, aki 1989 tavaszán együtt játszott Győrben Urbányival. Csapattársuk volt Sallói István, akinek fia, Sallói Dániel jelenleg is a Sporting első csapatának játékosa.
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…