Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
Csütörtökről péntekre virradóra játszották le a negyedik forduló mérkőzéseit a B csoportban az U20-as Dél-Amerika-bajnokságon…
(Photo by Sebastian Barros/NurPhoto via Getty Images)
A B csoport továbbjutásról nagyban döntő ki-ki mérkőzésén Brazília U20 együttese a háromgólos előnyből kettőt leadva, 3-2-re diadalmaskodott Ecuador U20 ellen. A brazil válogatott jóval veszélyesebben kezdte a mérkőzést és több kimaradt lehetőség után a félidő derekánál Iago Teodoro szöglet utáni fejesével sikerült megszerezniük a vezetést. Két perccel később egy jobb oldali beadást követően Deivid Washington egy látványos csukafejessel duplázta meg az előnyt. Az első játékrész ráadásában a brazilok a harmadik fejesgóljukat is megszerezték, a Chelsea alkalmazásában álló Deivid Washington egy szabadrúgást követő csúsztatás révén volt eredményes. A selecao ezzel 3-0-s előnnyel mehetett a szünetre. A térfélcserét követően bár a brazilok előtt további lehetőségek is adódtak, képtelenek voltak betalálni. Eközben az egyenlítői ország korosztályos válogatottja egyre veszélyesebben letámadott, és a 77. percben a hátul passzolgató brazilokat zavarba hozták, Robert kapus elhibázott passzából a csereként beállt Allen Obando tudott eredményes lenni. Az utolsó tíz percen belül egy kezezés miatt Ecuador büntetőhöz jutott, melyet Kendry Páez magabiztosan váltott gólra. Ezzel a hajrát meglehetősen szorossá tették, az egyenlítés azonban már nem jött össze, a brazilok végül begyűjtötték a három pontot és megerősítették továbbjutó helyüket.
Ecuador U20 – Brazília U20 2-3 (0-3)
Gólszerzők: Obando (77.), Páez (84. – büntetőből), ill. Iago Teodoro (25.), Deivid Washington (27., 45+1.)
Eközben Kolumbia U20 válogatott ugyancsak a vártnál nehezebben aratott, szintén 3-2 arányú győzelmet Bolívia U20 csapata ellen. Remekül kezdte a mérkőzést az esélyesebb kolumbiai együttes, hiszen Neyser Villarreal átlövésével már a második percben vezetést szerzett. Nem sokkal később egy kiugrás végén Kener González duplázta meg az előnyt, így az első negyedóra végén már 2-0-ra vezetett Kolumbia. Az első félidő további részében újabb gólt már nem szereztek, de biztosan tartották kézben a mérkőzést. A szünet után egyre jobban felbátorodott Bolívia, több helyzetet alakított ki és negyedóra elteltével szépíteni is tudott Jairo Rojas találatával. A La Verde ezt követően már az egyenlítésért támadhatott, azonban nem járt sikerrel, ehelyett a rendes játékidő hajrájában egy ellentámadás végén az Európában légióskodó John Montano visszaállította Kolumbia kétgólos előnyét. A bolíviai gárda azért továbbra sem adta fel és a hosszabbításban Patrick Rodríguez közeli lapos lövésével újból eredményes volt, egyenlítenie azonban már nem sikerült. A “kávékészítők” ezzel biztosan továbbjutottak, a magaslati ország válogatottja pedig nulla ponttal fejezte be a seregszemlét.
Kolumbia U20 – Bolívia U20 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Villarreal (2.), K. González (14.), Montano (86.), ill. J. Rojas (60.), P. Rodríguez (90+4.)
A két öt tagú csoportból az első három-három helyezett jut tovább a második körbe, ahol a versenyben maradtak körmérkőzéses rendszerben öt teljes fordulót bonyolítanak le.
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…