Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Az átigazolási témákban rendkívül jártas Nicoló Schira információi alapján az AC Milannal háttérbe szorult Davide Calabria egyre közelebb van ahhoz, hogy a Bologna játékosa legyen.
(Photo by Francesco Scaccianoce/Getty Images)
Nicoló Schira értesülései szerint a Bologna és az AC Milan már az utolsó szakaszba lépett Davide Calabria klubváltását illetően. Giovanni Sartori ingyen szeretné megszerezni a tapasztalt olasz védőt, azonban a milánói gárda legalább egy 1-1,5 millió eurós átigazolási díjat szeretne érte.
Davide Calabria 2007-ben, vagyis 11 esztendősen került az AC Milan kötelékébe. Profi pályafutásának eddigi egészét az olasz sztárcsapat színeiben töltötte, a legjobbak között a 2014/2015-ös szezonban debütált a Serie A-ban, meghatározó játékos pedig a 2017/2018-as idénytől lett, idővel pedig megválasztották csapatkapitánynak. Minden sorozatot egybe véve 272 mérkőzésen lépett pályára az AC Milaban, ezeken 10 találatot és 21 gólpasszt jegyzett. Társaival nyert bajnoki címet és két Olasz Szuperkupát, emellett kétszer Olasz Kupa döntőt is játszhatott.
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…