Angol negyedosztályú csapat irányítását veszi át a Manchester City korábbi menedzsere! – HIVATALOS
Az angol negyedosztályban (League Two) szereplő Carlisle United hivatalos csatornáin keresztül számolt be arról, hogy Mark Hughes veszi át a csapat irányítását.
(Photo by Mike Egerton – PA Images via Getty Images)
Az angol negyedosztályban kapott vezetőedzői megbizatást a 61 esztendős walesi szakember, nevezetesen Mark Hughes. A Carlisle United nem adott tájékoztatást arról, hány évre is kötöttek vele szerződést, Hughes egyébként legutóbb a Bradfordot irányította, ahonnan 2023 októberében menesztették. Új csapata, azaz a Carlisle United jelenleg a 24. helyen áll a bajnokságban.
Mark Hughes 2004 és 2018 között jó néhány Premier League-ben szereplő együttes élén megfordult. Első munkáját a Blackburn Roverstől kapta meg 2004 szeptemberében, egészen a 2007/2008-as idény végéig irányította a csapatot. Ezt követően a Manchester City lett a következő állomáshelye, ahol csupán 1,5 évet töltött el. Később pedig volt a Fulham, a QPR, a Stoke City és a Southampton menedzsere is, hosszabb időszakot még a Stoke-nál élt meg a Blackburn mellett. Játékosként egyébként olyan csapatokban fordult meg, mint a Manchester United, a Barcelona és a Bayern München. Legnagyobb sikereit a Unitednál érte el, ahol többek között két bajnoki címet, három FA-kupát és egy KEK-et nyert társaival.
🤝 Carlisle United Football Club are delighted to announce the appointment of Mark Hughes as the club’s new head coach.
Read more. ⤵️
— Carlisle United FC (@officialcufc) February 6, 2025