Argentin szélsővel erősödött tovább a visszatérő Santos – HIVATALOS
Neymar szerződtetése után a brazil első osztályba visszatérő Santos egy újabb minőségi labdarúgóval erősített…
(Photo by Christian Alvarenga/Getty Images)
A Santos bejelentette, hogy a 2025-ös naptári esztendő végéig kölcsönben megszerezte a Cruzeiro argentin légiósa, Álvaro Barreal játékjogát.
A 24 esztendős mindkét szélen bevethető labdarúgó hazájában a Vélez Sarsfield színeiben debütált a felnőttek közt. Barreal 2020-ban került az MLS-ben szereplő FC Cincinnatihez, melynél éveken át meghatározó szerepet töltött be és nagyszerű találatokkal támogatta csapata menetelését, miközben bődületes kapásgólját a 2023-as Puskás-díjra is jelölték. Barreal négy év alatt a Cincy alapembereként 121 tétmérkőzésen 19 gólt és 24 előkészítést szorgoskodott össze az MLS egyik legerősebb csapata színeiben.
Tavaly márciusban igazolt a Belo Horizonte-i együtteshez, ahol a brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) előző kiírásában 28 pályára lépés alatt két találatot és négy előkészítést szorgoskodott össze. A 2024-es naptári esztendő során összesen 42 tétmeccsen szerepelt a Copa Sudamericanában döntőt játszó egylet színeiben.
A brazil országos első osztályból 2023 év végén története során először kieső Santos 2024-ben megnyerte a másodosztály küzdelmeit és feljutott az élvonalba, így 2025-től immár ismét a legjobbak között állhat rajthoz.
¡BIENVENIDO, BARREAL! ⚪️⚫️
O meia-atacante Álvaro Barreal é o novo reforço do Peixão para a temporada 2025! O argentino, que atuou pelo Cruzeiro no último ano, assinou contrato de empréstimo até o final desta temporada, com opção de compra.
Bem-vindo, Barreal! 🐳 pic.twitter.com/km0w9fs75h
— Santos FC (@SantosFC) February 6, 2025