Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dél-Amerika legjobb csapatához tart a Benfica játékosa – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Benfica argentin kiegészítőembere rövidesen visszatér Dél-Amerikába…

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Germán García Grova beszámolói szerint a Libertadores-kupa-címvédő Botafogo megegyezett a Benficával abban, hogy 10,5 millió euróért cserébe megszerzi a lisszaboniak argentin légiósa, Benjamin Rollheiser játékjogát.

A 24 éves sokoldalú szélső korábban a Deportivo Sarmiento és a patinás River Plate csapatában szerepelt, utóbbinál nagy tehetségnek számított, azonban a felnőttek között nem tudott gyökeret verni magának. Rollheiser 2022 júniusában került vissza az Estudiantes La Platához, melynek annak idején már az utánpótlásában is megfordult.

A La Plata-i egylet színeiben már a 2022-es második kiírásban állandó játéklehetőséghez jutott, 2023-ban pedig abszolút alapemberré vált. Rollheiser a Liga Profesional legutóbbi kiírásában mind a 27 meccsen pályára lépett, ezalatt hat találat és három előkészítés fűződött a nevéhez. Emellett csapata Copa Sudamericana menetelését 11 találkozón hat góllal támogatta, míg a Copa de la Liga Profesional küzdelmei alatt 13 mérkőzésen két asszisztot jegyzett.

Ezt követően nagy reményekkel igazolt a Benficához, de az elmúlt egy évben kizárólag epizódszerephez jutott. Rollheiser 27 mérkőzésen jutott szóhoz, ezalatt két gólt szerzett a lisszaboniak színeiben, a portugál bajnokság aktuális kiírásában kilenc pályára lépése alatt mindössze 133 percet játszott.

A hírek szerint Rollheiser négyéves szerződést fog kötni az előző idényben a brazil bajnokság és a Libertadores-kupa megnyerésével duplázó riói egyesülettel.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!