Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: kikapott a másodosztály sereghajtójától a tartalékosan felálló Liverpool – videóval

Az angol FA-kupában a legjobb 16 közé jutásért a Liverpool a Plymouth Argyle otthonába látogatott. Arne Slot a rotálásra szavazott, és a tartalékosan felálló Pool ellen csak talált egy gólt az angol másodosztály (Championship) sereghajtója, míg a vendégek nem tudtak betalálni, így búcsúztak a sorozattól.

(Photo by Adam Davy/PA Images via Getty Images)

A mérkőzés kezdetén a Plymouth támadója, Hardie már az első percben próbálkozott egy lövéssel, de Joe Gomez blokkolta a kísérletet. A vendégek is gyorsan helyzetbe kerültek, Jota passzából Nyoni lőtt, de egy védőben elakadt a labda. A Liverpoolnak már korán változtatnia kellett, mivel Gomez sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, helyére az újonc Mabaya érkezett. A hazaiak lendületesen játszottak, Puchacz aktívan veszélyeztetett a bal oldalról, bár beadásai pontatlanok voltak. A 36. percben McConnell próbálkozott egy távoli lövéssel, amely Gyabi lábán irányt változtatva tartott a kapu felé, de Hazard bravúrral hárított. A félidő végén Gyabi egy labdakezelési hibát követően fölé lőtt, így 0–0-val vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Wright lendületesen tört be a Liverpool tizenhatosán belülre, de Endo kisegítette csapattársát. Az 53. percben aztán megtört a gólcsend: az Elliott kezezése miatt megítélt büntetőt Hardie értékesítette a jobb alsóba lőve, miközben Kelleher az ellenkező irányba vetődött. A Plymouth nem állt le, a 61. percben Hardie ismét közel járt a gólhoz, de közvetlen közelről a kapufát találta el, Kelleher lábbal még beleért a lövésbe. A Liverpool próbált reagálni, de a hazai védelem remekül zárt, Katic pedig egy hatalmas blokkot mutatott be, amit csapattársai szinte gólt érő mentésként ünnepeltek. A hajrában a vendégek minden erejükkel az egyenlítésért küzdöttek. Chiesa és Díaz is veszélyeztetett, McConnell és Núnez pedig centikkel lőtt mellé. A hosszabbításban a Liverpool kapusa, Kelleher is előrejött egy szöglethez, de az utolsó percek hőse a Plymouth kapusa, Conor Hazard volt. Előbb Jota távoli lövését tolta ki a jobb felső sarokból, majd a 94. percben kapáslövésénél is bravúrral védett. A legnagyobb lehetőség Núnez fejese volt a 99. percben, de Hazard ezt is kiszedte a léc alól. A közel tízperces hosszabbítás végén a Plymouth óriási bravúrt hajtott végre: Hardie büntetőjével 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt, ezzel kiejtette a Premier League egyik élcsapatát az FA-kupából.

Plymouth Argyle (II.)–Liverpool 1–0 (0–0)
Helyszín: Home Park (Plymouth) Vezette: Samuel Barrott
Gólszerzők: Hardie (53. – büntetőből) ill. –
Sárga lap: Bundu (69.), Sorinola (79.), Hazard (90.), Talovierov (90+8.) ill. Nyoni (18.), Mabaya (44.)
Kiállítás: – ill. –

Plympouth: C. Hazard – Talovierov, Katic, Pleguezuelo (Pálsson, 67.) – Sorinola, Randell (Boateng, 72.), Gyabi, Puchacz – Bundu (Tijani, 72.), Callum Wright – Hardie. Menedzser: Miron Muslic

Liverpool: Kelleher – McConnel, Joe Gomez (Mabaya, 11., Darwin Núnez 58.), Quansah, Tsimikasz – Nyoni (Kone-Doherty,  76.), Endo – Chiesa, Elliott, Luis Díaz – Diogo Jota. Menedzser: Arne Slot

A legjobb 16 közé jutásért vívott párharcok:

Péntek:
Manchester United – Leicester City 2-1

Szombat:
Leeds United – Millwall 0-2
Leyton Orient – Manchester City 1-2
Coventry – Ipswich 1-4
Everton – Bournemouth 0-2
Preston – Wycombe 1-0
Southampton – Burnley 0-1
Stoke – Cardiff 3-4
Wigan – Fulham 1-2
Birmingham – Newcastle United 2-3
Brighton – Chelsea 1-2

Vasárnap:
Blackburn – Wolverhampton 0-2
Plymouth – Liverpool 1-0
18:35 Aston Villa – Tottenham (Tv: Spíler1)

Hétfő:
20:45 Doncaster – Crystal Palace (Tv: Spíler1)

Kedd:

Exeter City – Nottingham Forest 21:00 (Tv: Spíler 1)