A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 19. fordulójában a Paks 2-0-s győzelmet aratott a Fehérvár ellen…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Paks 38 éves veterán támadója, Böde Dániel csereként beállva a hajrában egy látványos fejesgóllal biztosította be csapata győzelmét a Fehérvár ellen, egyúttal az egykori válogatott csatár a tolnai klub történetének legidősebb NB I-es gólszerzője lett, miután 38 éves 3 hónapos és 15 napos korában talált be. Böde ezzel megjavította Varga László 2006 óta fenálló rekordját.
“Edzésen nem jött össze a gól és abban bíztam, hogy ma összejön. Örülök is, másrészt szomorú is vagyok, hogy elment felettem az idő. Bognár Gyuri frissen tart, tényleg jó állapotban vagyok. Összességben megérdemeltem nyertünk, a második félidőt jobban kezdtük, ránk jött a Fehérvár is, de szerencsére mi két góllal lezártuk a mérkőzést” – mondta el Böde a találkozó után.
A szezonban már kilenc gólnál járó támadó kapcsán a Paks vezetőedzője, Bognár György elmondta, hogy jó az öreg a háznál “Persze, ha nem így lenne, nem játszana, nem raknám be. Ha jó a beadás, még mindig tud érkezni, fél óra alatt két-három lehetőséget mindig kidolgoz, úgyhogy a gólszerzés lehetősége változatlanul megvan benne.”
Győzelmével a Paks – legalább átmenetileg – felkapaszkodott az NB I dobogójára.
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!