Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Castellanos és Pedro vezérletével fölényes győzelmet aratott a sereghajtó ellen a Lazio! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 24. fordulójának vasárnapi játéknapján a Lazio együttese a sereghajtó Monzát látta vendégül.

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

Az első percektől kezdve fölényben futballozott a Lazio együttese, amelynek első veszélyesebb lehetősége a 11. percben alakult ki, amikor Castellanos vette célba a bal alsót a tizenhatoson kívülről, Pizzignacco azonban vetődve szögletre tudta ütni a próbálkozást. A 16. percben még közelebb járt a vezetés megszerzéséhez a hazai gárda, Isaksen beadása után Zaccagni tudott közelről fejelni, de a labda centikkel a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret. A 26. minutumban Castellanos is fejjel próbálta meg bevenni a vendégek kapuját, de az ő kísérlete kevéssel a kapu fölé ment. A Monza végül a 31. percig bírta a Lazio nyomását, amikor Guendouzi beadását Castellanos fejelte középre, ott pedig Marusic senkitől sem zavartatva a hálóba fejelt, 1-0! A vezetés megszerzését követően még volt pár apróbb lehetősége a szünetig a Lazionak, de a legnagyobb lehetőség a 46. percben alakult ki, amikor Pedro lőtt a tizenhatoson belülről a hosszú alsó irányába, de kevéssel célt tévesztett.

A második játékrész elejét is nagyon megnyomta a Lazio, és az 51. percben majdnem tovább tudták növelni a különbséget, Isaksen jobb alsóba tartó lövése azonban minimálisan pontatlan volt. Pár perccel később viszont már megszületett a hazaiak második találata is, miután Castellanos remek labdát adott Pedronak, aki laposan a jobb alsóba tudott gurítani, 2-0! A 63. percben végleg le tudta zárni a mérkőzést a Lazio, ekkor Zaccagni tette középre a labdát Castellanosnak, aki jobb belsővel a bal alsóba passzolta a játékszert, 3-0! A 70. minutumban még tovább nőhetett volna a különbség a felek között, miután Dele-Bashiru léphetett ki ziccerben, de a lövése nem találta el a kaput. A véghajrá kezdetén újabb gólt ünnepelhetett a hazai csapat, miután a csereként beálló Noslin kiváló passzt adott a tizenhatoson belül érkező Pedronak, aki okosan elpasszolta a játékszert a hosszú alsóba, 4-0! A 86. percben a becsületgól összejött a Monzának, Lazzari kezezése miatt ugyanis büntetőt ítélt a játékvezető, amit Sensi értékesíteni tudott, Provedel hiába érezte az irányt, 4-1! A végeredményt végül a 88. percben Dele-Bashiru állította be, aki Rovella passza után a tizenhatoson belülről nagy erővel a léc alá bombázta a labdát, a Lazio így nagyon simán 5:1-re verte meg a sereghatjót.

Lazio – AC Monza 5-1 (1-0)
Helyszín:
Stadio Olimpico Vezette: G. Aureliano
Gólszerzők:
Marusic (31.), Pedro (57., 77.), Castellanos (63.), Dele-Bashiru (88.) ill. Sensi (86. – büntető)
Sárga lapok: ill. Kyriakopoulos (45+1.)
Kiállítás:ill.-

Lazio: Provedel – Tavares (Lazzari 65.), Romagnoli, Gila, Marusic – Guendouzi, Rovella – Zaccagni (Tchaouna 76.), Dia (Pedro 35.), Isaksen (Dele-Bashiru 65.) – Castellanos (Noslin 76.) Vezetőedző: Marco Baroni

AC Monza: Pizzignacco – Lekovic, Izzo, Palacios – Pereira, Bianco (Zeroli 79.), Urbanski (Sensi 60.), Martins (Kyriakopoulos 32.) – Ciurria (Castrovilli 60.), Mota (Vignato 79.) – Ganvoula Vezetőedző: Salvatore Bocchetti

A mérkőzés összefoglalója:

A 24. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Como – Juventus 1-2

Szombat:
Hellas Verona – Atalanta 0-5
Empoli – AC Milan 0-2
Torino – Genoa 1-1

Vasárnap:
Venezia – AS Roma 0-1
Cagliari – Parma 2-1
Lazio – Monza 5-1
18:00 Lecce – Bologna (Tv: Match 4)
20:45 Napoli – Udinese (Tv: Match 4)

Hétfő:
20:45 Inter – Fiorentina (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore