Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
Az olasz bajnokság (Serie A) 24. fordulóját az Inter és a Fiorentina rangadója zárta.
(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)
Már az első percben nagyon közel járt a vezetés megszerzéséhez az Inter, amikor egy jobbról érkező beadást Lautaro Martinez kapásból kapura lőtt, de a lövése centikkel elkerülte a bal alsó sarkot. A hazaiak fölénye a folytatásban is megmaradt és az első negyedóra végén egy balról betekert labdát Barella ollózott kapura, viszont a kísérlete kevéssel a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 21. percben Carlos Augusto járt közel a vezetés megszerzéséhez egy szöglet után, de a próbálkozásánál a kapufa mentett. A 24. minutumban újabb szögletet végezhetett el az Inter, amit Lautaro Martinez tudott elfejelni, de az ő kísérleténél a felsőléc mentette meg a vendégeket. A 28. percben ismét egy sarokrúgással jöhetett a hazai gárda, és ebből végül meg is szerezték a vezetést, miután Pongracicról a saját kapujában kötött ki a labda, 1-0! Hiába játszott azonban a félidő nagy részében fölényben az Inter, a szünetre így is döntetlen állással vonulhattak a felek, a véghajrában ugyanis büntetőhöz jutott a Fiorentina, amit Mandragora magabiztosan értékesített, 1-1!
A második játékrész elején gyorsan ismét meg tudta szerezni a vezetést az Inter! Carlos Augusto adta középre a labdát balról, Arnautovic pedig középen két védő közül kibújva de Gea hálójába fejelt, 2-1! A 63. minutumban ismét egy beívelésből tudott veszélyeztetni a hazai gárda, Lautaro Martinez próbálkozása viszont kevéssel elkerülte a bal sarkot. A 78. percben Zalewski indulhatott meg Zielinski indításából, a hosszú alsó irányába lőtt, de Gea azonban hárítani tudott. A véghajrában ugyan próbálkozott a Fiorentina, hogy a mérkőzés folyamán másodszor is egyenlítsenek, de nem jártak sikerrel, így az Inter visszavágott a 4 nappal ezelőtti vereségért a “Violáknak”.
Inter – Fiorentina 2-1 (1-1)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza Vezette: F. La Penna
Gólszerzők: Pongracic (28. – öngól), Arnautovic (52.) ill. Mandragora (44. – büntető)
Sárga lapok: Mkhitaryan (36.), Calhanoglu (45+2.), Zalewski (70.) ill. Richardson (39.), Parisi (45+2.), Kean (66.), Barella (79.)
Kiállítás: –ill.-
Inter: Sommer – Bastoni (Zalewski 65.), Acerbi, Pavard – Carlos Augusto, Mkhitaryan (Frattesi 65.), Calhanoglu (Zielinski 46.), Barella, Darmian – Martinez, Thuram (Arnautovic 28., Taremi 77.) Vezetőedző: Simone Inzaghi
Fiorentina: de Gea – Dodo, Pongracic, Ranieri, Parisi (Folorunsho 62.) – Mandragora (Gudmundsson 80.), Richardson (Cataldi 62.) – Moreno (Fagioli 66.), Beltran (Zaniolo 66.), Gosens – Kean Vezetőedző: Raffaele Palladino
A mérkőzés összefoglalója:
A 24. forduló eredményei:
Péntek:
Como – Juventus 1-2
Szombat:
Hellas Verona – Atalanta 0-5
Empoli – AC Milan 0-2
Torino – Genoa 1-1
Vasárnap:
Venezia – AS Roma 0-1
Cagliari – Parma 2-1
Lazio – Monza 5-1
Lecce – Bologna 0-0
Napoli – Udinese 1-1
Hétfő:
Inter – Fiorentina 2-1
A bajnokság aktuális állása:
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!