Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: ezért vonult le a sereghajtó a Galatasaray ellen

Ahogyan arról beszámoltunk, rendhagyó körülmények között szakadt félbe a török bajnokság (Süper Lig) mérkőzése a Galatasaray és az Adana Demirspor között…

(Photo by Yusuf Dursun/ dia images via Getty Images)

Idő előtt véget ért a török bajnokságban (Süper Lig) rendezett Galatasaray-Adana Demirspor mérkőzés, miután a vendégek fél óra elteltével levonultak a pályáról a csapat technikai igazgatójának utasítására.

Az Adana Demirspor az együttest sorozatosan, több mérkőzésen át sújtó bírói hibákkal magyarázta a játékosok tettét. Az ominózus vasárnapi találkozó elején a hazaiak korán tizenegyest kaptak, miután Mertens esett el a tizenhatoson belül, a vendégek hiába győzködték hevesen a játékvezetőt, Álvaro Morata értékesítette a büntetőt. A folytatásban is paprikás maradt a hangulat, fél óra elteltével Yusuf Barasi egy kemény belépő után lent maradt a gyepen, a Galatasaray játékosa pedig nem olyan büntetést kapott, mint amilyenben az Adana Demirspornál reménykedtek. A vendégjátékosok és az őrjöngő Mustafa Alper Avci technikai igazgató a pálya szélén villámmegbeszélést tartott, melynek az lett a vége, hogy a csapat levonult a pályáról és bement az öltözőbe.

“Ez a reakció a játékvezetők szervezetének szólt és nem a Galatasaray ellen” – fogalmazott a klub közleményében Metin Korkmaz, az Adana elnökhelyettese. Sallai Roland csapatánál vélhetőleg tisztában vannak vele, hogy a riválisnak nem velük volt problémája és a Galata vezetőedzője megértően nyilatkozott:

“Az én véleményem szerint ez inkább nem volt büntető, mint igen. Sajnos ez nem az első hiba az Adana Demirspor ellen” – mondta sportszerűen Okan Buruk, aki szerint a történtek rossz fényt vetnek a török futballra.

A Daily Sabah című angol nyelvű helyi internetes lap hétfői cikkében arról is írt, hogy a török szövetség döntése későbbre várható, de minden bizonnyal a meccset a Galatasaraynak adják 3–0-s eredménnyel, s az Adana további büntetésre is számíthat. Az előző kiírásban az Istanbulspor játékosai vonultak le a pályáról a Trabzonspor ellen, ami után az együttestől – a 0–3 mellett – még plusz három pontot levontak. A vasárnapi incidens után az Adana elnöke, Bedirhan Durak lemondott, mert szerinte „olyan viharba” került a klub, melyet nem tud túlélni.

A Galatasaray 21 mérkőzés után 57 ponttal vezeti a török bajnokságot, míg az Adana Demirspor mindössze 5 ponttal a sereghajtó.