Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Ahogyan arról beszámoltunk, a szebb napokat is látott Szombathelyi Haladás szurkolói adományoknak köszönhetően rendezte tartozásait…
(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)
Az MLSZ Versenybizottsága megadta az NB III-as nevezési jogot a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. jogutódja, a Szombathelyi Haladás VSE részére, amely így rajthoz állhat a 2024-2025-ös idény tavaszi folytatásában.
Ugyanakkor a szövetség felhívta a sportszervezet figyelmét, hogy az MLSZ szabályzataiban meghatározott valamennyi fegyelmi-, igazolási-, átigazolási- és versenybizottsági határozatokat a jogutód magával viszi az új sportszervezetbe. Az MLSZ bajnoki-, kupa versenykiírásban meghatározottakat a jogutód sportszervezet köteles teljesíteni. A szövetség a közlemény szerint – a vonatkozó szabályok betartása mellett – ezzel igyekezett segíteni a klubot a nagy hagyományokkal rendelkező szombathelyi labdarúgás életben tartásában.
Az NB III-as csapat azonban kizárólag abban az esetben tud játékosokat szerződtetni az átigazolási szezon végéig, amennyiben a FIFA feloldja a jogelőddel szemben kirótt tiltását. A nemzetközi szervezet ugyanis – sportszakemberek felé fennálló tartozás miatt – a korábbi NB III-as sportszervezetet három átigazolási időszakra kizárta az átigazolásból.
Az MLSZ fontosnak tartja tájékoztatni a közvéleményt, hogy a decemberben alakult klub nyugodt működésének biztosítása, szakmai és pénzügyi hátterének megteremtése még számos feladatot állít a tulajdonosok elé.
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…