Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Pakshoz igazolt a Vasas alapembere – HIVATALOS

Tovább mélyítette a játékoskeretét a MOL Magyar Kupa előző kiírásában diadalmaskodó Paks együttese…

(Photo by Gerrit van Keulen/BSR Agency/Getty Images)

A Paksi FC hivatalos honlapján tudatta, hogy a klub megszerezte Hinora Kristóf játékjogát a Vasastól, akivel három és fél évre szóló megállapodást kötöttek.

A 27 esztendős egykori korosztályos válogatott jobbhátvéd karrierje a Bodajktól indult, majd a Főnix, a Videoton és az MTK korosztályos csapatainál fordult meg. A kék-fehéreknél a második számú csapatnál is bizonyíthatott, majd kölcsönben előbb a Nyíregyházához, 2018-ban pedig a Vasashoz került. Egy évvel később az angyalföldi gárda a teljes játékjogát megszerezte. A budapesti piros-kékeknél azóta összesen 180 találkozón szerepelt, az elmúlt másodosztályú idényben 22 pályára lépést vállalt, sérülés miatt azonban az idei élvonalbeli szezonban még egyetlen találkozón sem lépett pályára.

“Izgatott vagyok, nagyon várom a közös munkát, örülök, hogy egy NBI-es topcsapathoz kerülhettem. Nem szeretek ígérgetni, a pályán próbálok majd minél jobb teljesítményt nyújtani. Több játékost ismerek az öltözőből, Martin és Erik is például a csapattársam volt. Úgy érzem, egy kiváló csapathoz kerültem” – nyilatkozta a Paks új igazolása.

Hinora 2016 és 2021 között rendszereplője volt a különböző korosztályos magyar válogatottaknak.