Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Hét gólt vágott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi játéknapján a Mikel Arteta által irányított Arsenal a Peter Bosz vezette PSV Eindhoven otthonában, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy az “Ágyúsok” biztosan ott lesznek a következő körben. A Dortmund hazai környezetben játszott döntetlent a Lille-el, míg az Aston Villa a Club Brugge otthonában győzött.
(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)
A vezetést gyakorlatilag első nagy helyzetéből megszerezte az Aston Villa. A 3. percben Tielemans ívelt a kapu elé egy távoli szabadrúgást követően, mely után Mings fejelte vissza a labdát a második hullámban érkező Bailey elé, aki kapásból a jobb alsóba lőtt. A 9. percben Leon Bailey játszotta meg Rashfordot, aki ezt követően komoly ziccerben találta magát, a Club Brugge kapusa, Mignolet azonban jól zárta a szöget, és védeni tudott. A 12. percben egyenlített a hazai együttes, Tzolis átadása után De Cuyper vette be az Aston Villa hálóját. A 31. percben közel járt a fordításhoz a Brugge, De Cuyper beadását követően Talbi elé pattant a labda, aki először átvette azt, majd lőtt, balszerencséjére Martínez résen volt, és hárítani tudott. Az első félidőben végül nem született több gól, így a csapatok 1-1-es állásról várhatták a folytatást.
A második játékrészben először szintén az Aston Villa előtt adódott lehetőség, a 68. percben Ramsey passza után Asensio került helyzetbe, lövését viszont hárította Mignolet. A 69. percben Tzolis beadását követően Vanaken előtt adódott hatalmas ziccer, fejese azonban elment keresztbe a kapu előtt. A 82. percben újra megszerezte a vezetést Unai Emery legénysége, Rogers átadása után Mechele a saját kapujába lőtt. A 86. percben Tzolis vágta fel Matty Cash-t a tizenhatoson belül, mely után Pinheiro játékvezető büntetőt adott. A megítélt tizenegyest Marco Asensio váltotta gólra nagyon magabiztosan, a spanyol támadó pedig ezzel be is állította a találkozó végeredményét. Az Aston Villa tehát megnyugtató előnyből várhatja a visszavágót a Club Brugge ellen.
Club Brugge – Aston Villa 1-3 (1-1)
Helyszín: Jan Breydel Stadion (Brugge); Vezette: J. Pinheiro (portugál)
Gólszerzők: De Cuyper (12.) ill. Bailey (3.), Mechele (82. – öngól), Asensio (88. – büntető)
A vezetést a 22. percben a Borussia Dortmund szerezte meg, Ryerson szöglete után Alexsandro fejelte rendkívül rossz helyre a labdát, egész pontosan Adeyemi elé, aki jó 18 méterről a bal alsóba lőtt. Az első félidő ráadásában Pascal Gross volt eredményes a BVB részéről, de gólját les miatt elvették, így Niko Kovac legénysége egygólos előnyből várhatta a folytatást. A második játékrészben egyenlített a Lille, a 68. percben Jonathan David átadása után Haraldsson vette be Kobel kapuját. A találkozó hátralevő részében nem született több gól, így 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.
Borussia Dortmund – Lille 1-1 (1-0)
Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: J. Sánchez (spanyol)
Gólszerzők: Adeyemi (22.) ill. Haraldsson (68.)
Az Arsenal már a 12. percben bevette a PSV Eindhoven hálóját Declan Rice révén, ám az angol középpályás gólját les miatt nem adták meg. A 17. percben Peter Bosz legénysége állt közel a vezetés megszerzéséhez, Perisic átadását Raya éppen Saibari elé ütötte, aki néhány méterről a felső lécet találta telibe, majd a kipattanót követően Flamingo a kapu mellé lőtt. A 18. percben megtört a gólcsend, Rice beadását követően a hosszú oldalon érkező Timber bólintott a hálóba. A 21. percben jött az újabb Arsenal-gól, Lewis-Skelly passza után Nwaneri bombázott nagy erővel a léc alá néhány méterről. A 31. percben háromgólosra nőtt az “Ágyúsok” előnye, Flamingo ügyetlenkedése miatt Mikel Merino elé került a labda, aki közvetlen közelről gurított a hálóba. Még az első félidőben szépíteni tudott a PSV Eindhoven, Manzano ítélt tizenegyest a hazaiak javára, melyet Noa Lang értékesített a 43. percben.
A második félidőben nem kegyelmezett az Arsenal a PSV-nek, a 47. percben egy beadás után Benítez éppen Martin Odegaard elé ütötte a labdát, a norvég néhány méterről senkitől sem zavartatva gurított a hálóba. A 48. percben Calafiori átadását követően Trossard volt eredményes ezúttal az Arsenal részéről. A 73. percben Odegaard eresztett meg egy lövést 16 méterről, bár Benítez beleütött a léc alá tartó labdába, de hárítani már nem tudta. A 85. percben Martin Odegaard ugratta ki remek ütemben Calafiorit, aki a hálóba gurított. Az Arsenal tehát hatalmas csapást mért a PSV Eindhovenre, gyakorlatilag kijelenthető, hogy Mikel Arteta legénysége biztosan ott lesz a negyeddöntőben.
PSV Eindhoven – Arsenal 1-7 (1-3)
Helyszín: Philips Stadion (Eindhoven); Vezette: J. Manzano (spanyol)
Gólszerzők: Lang (43. – büntető) ill. Timber (18.), Nwaneri (21.), Merino (31.), Odegaard (47., 73.), Trossard (48.), Calafiori (85.)
Videós összefoglaló:
A keddi játéknap végeredményei:
Club Brugge – Aston Villa 1-3
Borussia Dortmund – Lille 1-1
PSV Eindhoven – Arsenal 1-7
Real Madrid – Atlético Madrid 2-1
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…