Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
Az MTK Budapest együttese nyártól érvényes profi szerződést kötött fiatal tehetségével…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az MTK Budapest hivatalos honlapján erősítette meg, hogy az egyesület nyártól érvényes profi szerződést íratott alá tehetséges középpályásával Zubor Ádámmal.
A 2008-os születésű, mindössze 16 éves játékos hosszú évek óta akadémia tagja volt. Fiatal kora ellenére tavaly már az U17-es együttesben is játszott az U16-os korosztály mellett: akkor összesen 25 meccsen lépett pályára kezdőként, és hét alkalommal volt eredményes.
A 16 éves tehetség idén az U19-es gárdában nyolc, az U17-es csapatban hat meccsen lépett pályára, és eddig kétszer talált be az ellenfelek kapujába. Fejlődése töretlen, rendre meghívót kap az U17-es válogatottba, ahol februárban Svájc ellen gólt szerzett az 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen – ő az elitkörbe jutott korosztályos együttes csapatkapitánya.
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Bejelentkezett az év góljára…
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…