Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: hátrányból fordított az AS Roma és az Eintracht Frankfurt! – Eredmények

A kora esti négy nyolcaddöntős mérkőzést követően a 21 órás idősávban is négy mérkőzést rendeztek az Európa-ligában, ahol az AS Roma az Athletic Bilbaoval, az Ajax az Eintracht Frankfurttal, a Bodo/Glimt az Olympiakosszal, míg a Plzen a Lazioval csapott össze.

(Photo by Danilo Di Giovanni/Getty Images)

Ajax – Eintracht Frankfurt 1-2 (1-1)
Gólszerzők:
Brobbey (10.) ill. Larsson (27.), Skhiri (70.)

Nagy lendülettel vágtak neki a mérkőzésnek a csapatok, amit már a 2. percben jól jelzett Brobbey kapufája. Az Ajax támadója nem sokkal később viszont már gólt ünnepelhetett, a 10. minutumban Henderson beadását senkitől sem zavartatva 4 méterről fejelhette a hálóba. A játékrész közepéhez érve a németek fokozatosan átvették az irányítást és a 27. percben egalizálni is tudtak, miután Larsson távoli lövése Brobbey fején megcsúszva védhetetlenül vágódott a hazai kapuba. A folytatásban is a németek akarata érvényesült, így az Ajax szurkolói örülhettek, hogy a remek kezdés ellenére a szünetre nem kerültek hátrányba. A második félidő már jóval óvatosabb játékot hozott mindkét féltől, de végül egy gól így is született. A 70. percben Knauff passzolt be a jobb szélről, Skhiri pedig ebből az átadásból bevette az Ajax kapuját. Az utolsó bő 20 percben a hazaiak mentek előre az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel, így egygólos hátrányból várhatják a frankfurti visszavágót.

AS Roma – Athletic Bilbao 2-1 (0-0)
Gólszerzők:
Angelino (56.), Shomurodov (90+4.) ill. I. Williams (50.)
Kiállítás: – ill. Yeray (85.)

Nem hozott sok lehetőséget a mérkőzés első félideje, egy Dovbyk meginduláson és egy Dybala kapufán kívül nem sok dolgot lehetett feljegyezni. A második félidő viszont már jóval eseménydúsabbra sikeredett. Az 50. percben egy szöglet után a megcsúsztatott labdát Inaki Williams tudta közelről a léc alá fejelni. Gyorsan jött azonban a válasz a sebességet váltó Romától, és az 56. minutumban Angelino 12 méterről a jobb alsóba lőtt. A gyors gólváltást követően némileg óvatosabbá váltak a csapatok, de így is akadtak lehetőségek mindkét oldalon. A 85. percben aztán Yeray Álvarez begyűjtötte a második sárgáját, így az utolsó percekre emberelőnybe kerültek a hazaiak. Claudio Ranieri tanítványai igyekeztek is élni a lehetőséggel és beszorították baszk ellenfelüket, ennek pedig a 94. percben meg is lett az eredménye! Saelemaekers passzolt Shomurodovhoz, aki a tizenhatoson belül kapura fordult, majd a jobb alsó sarokba lőtt! Ennek a gólnak köszönhetően a Roma egygólos előnnyel várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót!

Bodo/Glimt – Olympiakosz 3-0 (2-0)
Gólszerzők:
Tzolakis (13. – öngól), Hogh (45., 55.) ill.-

A játéknap tán legmeglepőbb eredményét szolgáltatta, hogy az Olympiakosz ilyen sima vereséget szenvedett Norvégiában. Pedig a vendégek már a 13. percben már hátrányba kerültek, egy szöglet után ugyanis Gundersen fejese a lécről még legjött, viszont Tzolakis karjáról a labda a kapuba pattant. A második gól lélektanilag nagyon fontos pillanatban, a rendes játékidő utolsó percében érkezett, amikor Kasper Hogh értékesített egy ziccert. A dán csatár a második félidő elején is megzörgette a hálót, így az 55. percre már háromgólos előnybe kerültek a norvégok. Ezt követően is bőven alakultak ki helyzetek, az Olympiakosz nagy erőket mozgósított a szépítés érdekében, de sem ők, sem a számos kontrát elpuskázó Bodo játékosok sem találtak be, de a norvégok így is hatalmas lépést tettek a negyeddöntőbe jutásért.

Plzen – Lazio 1-2 (0-1)
Gólszerzők:
Durosinmi (53.) ill. Romagnoli (18.), Isaksen (90+8.)
Kiállítás: – ill. Rovella (77.), Gigot (90+3.)

Az első 20 perc két gólt is hozott, igaz a Plzen vezetőgólját végül les miatt érvénytelenítette a játékvezető, de a 18. minutumban már a Lazio szabályos gólt szerzett. Ekkor Pedro szögletét Noslin tudta megcsúsztatni, az érkező Romagnoli pedig közelről a kapuba pofozta a játékszert. A hazaiak az első félidőt követően jóval aktívabbá váltak a második 45 perc során, ennek eredményeként pedig gyorsan egyenlíteni is tudtak Durosinmi révén, aki egy beadást fejelt a kapu jobb oldalába. A véghajrában emberhátrányba kerültek az olaszok Rovella kiállítása miatt, ráadásul a 93. percben Gigot is a kiállítás sorsára jutott, így a Lazio 9 emberrel maradt az utolsó percekre. Az olasz gárda viszont így is meg tudta nyerni a mérkőzést, a 98. percben ugyanis Isaksen 14 méterről a jobb felső sarokba juttatta a labdát!

 

A nyolcaddöntők további eredményei:

AZ Alkmaar – Tottenham 1-0
FCSB – Lyon 1-3
Fenerbahce – Rangers 1-3
Real Sociedad – Manchester United 1-1