Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kl: idegenben szerzett előnyt a Chelsea, a Real Betis hazai környezetben ikszelt – EREDMÉNYEK

A Konferencialigában is a nyolcaddöntők odavágóit rendezték meg a héten, így már becsatlakoztak a főtábláról egyenesen bejutó csapatok is.

(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)

A Chelsea a nehéz terepnek számító Köbenhavn otthonában két góllal is tudott vezetni Reece James és Enzo Fernández révén, de a dán együttes a hajrában szépíteni tudott, így némileg még reménykedhetnek egy csodában és a továbbjutásban a 2-1-es hátrány ellenére. A Real Betis hiába szerzett kétszer is vezetést a Guimaraes ellenében, a portugálok mind a kétszer viszonylag gyorsan válaszolni tudtak a spanyolok találataira, ennek következtében 2-2-es döntetlennel zárul az odavágó. A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel a Panathinaikosz otthonában, azonban nem sikerült végül még csak egy döntetlent sem elérni a görögök ellen, ugyanis 3-2-es vereséget szenvedtek. A Molde és a Legia Warszawa egy gólgazdag, ötgólos mérkőzést játszottak egymással, végül pedig a norvégok tudtak előnyt szerezni a visszavágóra.

Real Betis – Guimaraes 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Bakambu (48.), Isco (75.) ill. J. Mendes (51.), N. Oliveira (81.)

Köbenhavn – Chelsea 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Gabriel Pereira (80.) ill. R. James (47.), E. Fernández (65.)

Molde – Legia Warszawa 3-2 (3-0)
Gólszerzők: E. Hestad (11.), K. Eriksen (17.), F. Gulbrandsen (43.) ill. K. Chodyna (64.), Luquinhas (67.)

Panathinaikosz – Fiorentina 3-2 (2-2)
Gólszerzők: K. Swiderski (5.), N. Maksimovic (19.), Tete (55.) ill. L. Beltrán (20.), N. Fagioli (23.)

Borac Banja Luka – SK Rapid 1-1 (0-1)
Gólszerzők: D. Vukovic (90+1. – büntetőből) ill. D. Beljo (34.)

Celje – Lugano 1-0 (1-0)
Gólszerző: T. Svetlin (23.)
Kiállítás:ill. A. Papadopoulos (90+1.)

Jagiellonia – Cercle Brugge 3-0 (0-0)
Gólszerzők: A. Pululu (69., 78.), T. Romanczuk (75.) ill.
Kiállítás:ill. A. Francis (59.)

Pafos – Djurgarden 1-0 (1-0)
Gólszerző: M. Tankovic (65.)