Site icon Fociclub

Megállapodott új edzőjével a rettenetesen rajtoló címvédő – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, az argentin bajnokságban katasztrofálisan rajtoló címvédő menesztette a közelmúltban kinevezett vezetőedzőjét…

César Luis Merlo információi szerint megszületett a megállapodás arról, hogy Guillermo Barros Schelotto lesz az argentin bajnokság új idényében csapnivalóan rajtoló címvédő Vélez Sarsfield új vezetőedzője.

Boca Juniorst korábban játékosként és edzőként is sikerekhez vezető 51 éves argentin szakember legutóbb 2021 októbere és 2023 decembere között a paraguayi válogatottat irányította. Barros Schelotto azt megelőzően a Bocával két argentin bajnoki címet nyert, valamint az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy csapatát is irányította.

Mint ismeretes, az új edzőt kereső Vélez az első nyolc bajnokijából hatot elvesztett és csak két gól nélküli döntetlent ért el. Az argentin bajnokság történetében korábban soha nem fordult elő, hogy egy címvédő ennyi idő után még rúgott gól és győzelem nélkül álljon az idény elején.

Az argentin újságíró úgy értesült, hogy Barros Schelotto 2026 év végéig szóló szerződést fog kötni a csapattal, és a március 18-i, Atlético Tucumán elleni bajnoki mérkőzésen debütálhat a Fortín kispadján.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

Exit mobile version