Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
A német bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Bayer Leverkusen a Werder Brement látta vendégül.
(Photo by Pau Barrena/Getty Images)
Némi meglepetésre az igen rossz formában lévő Werder Bremen szerzett vezetést a találkozó 7. percében. A hazaiak védője, Hermoso a saját térfelén adta el a labdát, amit Stage kapott meg a tizenhatoson belül, majd önzetlenül még nagyobb helyzetbe hozta Schmidet, aki el tudta lőni a játékszert a kivetődő Hradecky mellett, 0-1! A Leverkusen sokáig ötlettelenül futballozott, de a félidő közepétől kezdve egyre inkább átvették az irányítást. Ez viszont leginkább csak meddő mezőnyfölényben mutatkozott meg, a hazaiak ugyanis rendkívül ötlettelenül futballoztak. Az első félidő ráadásában így is majdnem összejött az egyenlítés, Aleix Garcia 17 méterről elvégzett szabadrúgása azonban a felső lécen csattant, így a szünetre megmaradt az egygólos különbség a felek között.
A második félidőre érkezve rögtön három változtatást is eszközölt csapatán Xabi Alonso, ám szinte azonnal el is vesztette egyik legfontosabb játékosát, a csereként beálló Florian Wirtzet sérülés miatt. Sokáig azonban a cserék sem hozták meg a kívánt eredményt, a Leverkusen ugyanis nem igazán tudott fogást találni a Werder védekezésén. Az első veszélyes helyzet a 72. percben alakult ki, amikor Palacios távoli lövését kellett Zetterernek bravúrral hárítania. Két perccel később ismét Palacios veszélyeztetett, a 18 méterről leadott bal sarokba tartó tekerésénél azonban újabb nagy védést mutatott be a vendégek kapusa. A véghajrában is ment előre rendületlenül a Leverkusen, de nem tudták áttörni a brémai falat, sőt a 94. percben végleg lezárult a 3 pont sorsa! Egy ellentámadás végén Topp passzolta Njinmához a tizenhatoson belül, ő pedig kapásból a léc alá vágta a játékszert, 0-2! A Leverkusen így nem tudott élni egy nagy lehetőséggel, hiszen nem tudták kihasználni azt, hogy a Bayern München is kikapott ebben a fordulóban.
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 0-2 (0-1)
Helyszín: BayArena Vezette: T. Welz
Gólszerzők: –ill. Schmid (7.), Njinmah (90+4.)
Sárga lapok: Schick (21.), Adli (88.), Palacios (90+7.), Garcia (90+8.) ill. Lynen (18.), Weiser (53.), Burke (69.), Stage (73.)
Kiállítás: –ill.-
Bayer Leverkusen: Hradecky – Hermoso, Tah, Tapsoba (Mukiele 46.) – Tella, Xhaka (Palacios 46.), Garcia, Arthur (Frimpong 65.) – Buendia (Wirtz 46., Grimaldo 59.), Adli – Schick Vezetőedző: Xabi Alonso
Werder Bremen: Zetterer – Pieper, Veljkovic, Jung – Weiser, Stage, Lynen (Bittencourt 78.), Schmid (Topp 90+4.), Agu – Burke (Njinmah 69.), André Silva (Grüll 78.) Vezetőedző: Ole Werner
A mérkőzés összefoglalója:
A 25. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
B. Mönchengladbach – Mainz 1-3
Szombat:
Bayern München – VfL Bochum 2-3
Borussia Dortmund – Augsburg 0-1
Holstein Kiel – VfB Stuttgart 2-2
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 0-2
Wolfsburg – St. Pauli 1-1
18:30 Freiburg – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Eintracht Frankfurt – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Hoffenheim – Heidenheim (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…
A Forest ezzel bebiztosította a harmadik helyét a tabellán!
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Már nyolc éve a csapatot erősítő a játékos…