Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: hazai pályán szenvedett vereséget a Borussia Dortmund! – videóval

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójában a Niko Kovac vezette Borussia Dortmund a Jess Thorup által irányított Augsburgot látta vendégül. 

(Photo by Bernd Thissen/picture alliance via Getty Images)

Gyakorlatilag a mérkőzés első nagyobb lehetőségéből megszerezte a vezetést az Augsburg. A 23. percben Marius Wolf ívelte fel a labdát szabadrúgásból Gouweleeuw irányába, a Dortmund hátsó alakzata teljesen megfeledkezett róla, így a rutinos holland védő gyakorlatilag senkitől sem zavartatva bólintott a hálóba (0-1). Az első félidőben több említésre méltó nem történt, Jess Thorup legénysége tehát egygólos előnyből várhatta a folytatást. 

A második játékrészt jól kezdte Niko Kovac együttese, ez pedig gólban is megmutatkozott. Az 50. percben Gittens beadása után Schlotterbeck fejelte a labdát Brandt elé, aki néhány centiről a hálóba gurított. Igen ám, de a gólszerző Julian Brandt azonban lesen volt az átadás pillanatában, így a találatát elvették. A 62. percben úgy tűnt, hogy végleg eldől a három pont sorsa, Marius Wolf szabadrúgása után ezúttal is Gouweleeuw fejelte bele a labdába, mely Öczan lábáról a saját kapujába pattant. A holland védő viszont lesen volt a felívelésnél, így ez a gól is érvénytelen lett. A 71. percben Ryerson adott középre, mely után Guirassy bólintott bele a labdába, fejese végül elment a léc felett. A 90+3. percben nagyon közel állt az egyenlítéshez, azonban Serhou Guirassy lövése éppen csak, de elment a jobb oldali léc mellett. A 90+6. percben Jakic passza után Essende vette Kobel hálóját, de az őt megjátszó horvát lesen volt, amikor megkapta a labdát, így ez a találat ismételten érvénytelen lett. Az Augsburg mindent egybe véve megérdemelten hozta el a három pontot a Dortmund otthonából. 

Borussia Dortmund – Augsburg 0-1 (0-1)
Helyszín:
Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: D. Aytekin
Gólszerzők:ill. Gouweleeuw (23.)
Sárga lap:
Guirassy (57.) ill. Rexhbecaj (57.), Onyeka (70.), Banks (82.), Jakic (84.)
Kiállítás: ill.

Dortmund: Kobel – Couto (Beier 62.), Can, Schlotterbeck, Bensebaini (Ryerson 63.) – Öczan, Gross (Sabitzer 75.) – Adeyemi (Anton 90+2.), Brandt, Gittens (Duranville 75.) – Guirassy. Vezetőedző: Niko Kovac 

Augsburg: Dahmen – Matsima, Gouweleeuw, Zesiger – Wolf (Banks 81.), Rexhbecaj (Jakic 58.), Onyeka, Giannoulis – Jensen (Komur 74.), Claude-Maurice (Maier 74.) – Tietz (Essende 58.). Vezetőedző: Jess Thorup

Videós összefoglaló:

A 25. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Mönchengladbach – Mainz 1-3

Szombat:
Bayern München – Bochum 2-3

Borussia Dortmund – Augsburg 0-1
Holstein Kiel – Stuttgart 2-2
Leverkusen – Werder Bremen 0-2
Wolfsburg – St. Pauli 1-1
18:30 Freiburg – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Eintracht Frankfurt – Union Berlin (Tv: Aréna 4)

17:30 Hoffenheim – Heidenheim (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore