Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Lassan a hajrájához közelít z angol harmadosztály (League One) alapszakasza, szombaton ugyanis már a 46 fordulós bajnokság 36. körét bonyolították le…
(Photo by Andrew Vaughan/Getty Images)
Az angol harmadosztályú bajnokság (League One) élén a másodosztályból tavaly kieső Birmingham City áll, amely az eddig lejátszott 34 meccséből 24-et megnyert és csupán hármat vesztett el. A fiatal walesi Chris Davis vezetésével a gárda jól halad a visszatérés felé, hiszen úgy előzi meg 11 ponttal az üldözőit, hogy egyel kevesebb mérkőzést játszott náluk.
A második és a harmadik helyen a Wycombe és az utóbbi időben felkapott Wrexham áll 68-68 ponttal, párosuk hat ponttal előzi meg a negyedik Stockport County gárdáját. A másik két playoff-helyen jelenleg a szebb napokat is látott Charlton Athletic és a Schön Szabolcsot foglalkoztató Bolton Wanderers áll azonos pontszámmal. Utóbbi színeiben a magyar szélső alapember, bár legutóbb csak csereként lépett pályára.
A Huddersfield Town az utóbbi hetekben történt gyengélkedése miatt visszacsúszott a hetedik helyre. Hozzájuk hasonlóan, Reading és a Lleyton Orient ugyancsak közel áll a playoff-hoz. A középmezőnyben olyan ismertebb csapatok nevével találkozhatunk, mint a Barnsley, a Blackpool vagy a Wigan Athletic. A másodosztályból tavaly kieső Rotherham United és Peterborough United csak az utolsó bennmaradó helyeket birtokolja. A kieső helyeken a Burton Albion, a Crawley Town, a Cambridge United és a Shrewsbury Town egyre jobban kezd lemaradni a többiektől.
A 46 fordulós bajnokság végén az első két helyezett automatikusan feljut a Championshipbe, a harmadiktól a hatodik helyig végző csapatok vesznek részt a rájátszásban a feljutásért, míg az utolsó négy helyezett kiesik a negyedosztályba (League Two).
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…
A Forest ezzel bebiztosította a harmadik helyét a tabellán!
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Már nyolc éve a csapatot erősítő a játékos…