Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Az angol bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a BL-indulásra hajtó Chelsea a kiesőzónában tanyázó Leicester Cityt fogadta.
(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)
A várakozásoknak megfelelően már az első félidőben fölényben futballozott a Chelsea együttese, amely elsősorban Cole Palmer vezérletével több veszélyes lehetőséget is ki tudott alakítani. A játékrész felénél aztán megszerezhette volna a vezetést a hazai gárda, Kristiansen szabálytalansága után ugyanis büntetőt ítélt a játékvezető! A labda mögé Palmer állt, akinek a bal alsóba tartó lövésére azonban leért Hermansen és szögletre tudta tolni a lövést! A kihagyott büntető némileg megfogta a Chelseat támadásban, amelynek a játékrész második felében volt pár kísérlete, ezek azonban nem okoztak gondot a vendégek védelmének és Hermansennek, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második játékrészben is fölényben futballozott a Chelsea, és ennek végül a 60. percben meg is lett az eredménye. Cucurella kapta meg a labdát Fernándeztől, majd a tizenhatoson kívülről lövésre vállalkozott, a játékszer pedig egy védő lába között elhaladva utat talált a bal alsó sarokba, 1-0! A vezetés megszerzését követően is a Chelsea akarata érvényesült, amelynek több ígéretes helyzete is volt ahhoz, hogy bevigyék a mindent eldöntő találatot, ám ezeket rendre elhibázták a hazai támadók. Ez végül azonban nem bosszulta meg magát, a Leicester ugyan ment előre becsülettel az egyenlítés érdekében, de sorozatban sokadik mérkőzésükön is rendkívül vérszegény támadójátékkal rukkoltak elő, így a londoniaknak Cucurella gólja elégnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez, aminek köszönhetően a Chelsea megelőzte a Manchester Cityt és feljöttek a 4. helyre a tabellán.
Chelsea – Leicester City 1-0 (0-0)
Helyszín: Stamford Bridge Vezette: T. Robinson
Gólszerző: Cucurella (60.) ill.-
Sárga lapok: Acheampong (90+6.) ill.-
Kiállítás: –ill.-
Chelsea: Sánchez – Cucurella, Colwill, Adarabioyo, Fofana (Chalobah 73.), Fernández, Caicedo – Sancho, Palmer (George 73.), Nkunku (Acheampong 89.) – Neto Vezetőedző: Enzo Maresca
Leicester City: Hermansen Faes, Coady, Kristiansen (De Cordova-Reid 84.) – Justin (Pereira 84.), Ndidi, Soumaré (Winks 66.), Thomas – El Khannouss (Buonanotte 73.) – Daka (Mavididi 84.), Vardy Vezetőedző: Ruud van Nistelrooy
A mérkőzés összefoglalója:
A 28. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Nottingham Forest – Manchester City 1-0
Brighton – Fulham 2-1
Crystal Palace – Ipswich Town 1-0
Liverpool – Southampton 3-1
Brentford – Aston Villa 0-1
Wolverhampton – Everton 1-1
Vasárnap:
Chelsea – Leicester City 1-0
Tottenham – Bournemouth 2-2
17:30 Manchester United – Arsenal (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 West Ham United – Newcastle United (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!