PL: a Newcastle United középpályásával erősítene az Everton! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton együttese a Newcastle United középpályásával, Sean Longstaffal erősítené meg a keretét.
(Photo by Paul Bonser/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Az angol sajtó legfrissebb beszámolói alapján az Everton együttese a nyár folyamán mindenképp szeretne erősíteni a középpályáján. A hírek szerint a liverpooli alakulatnál erre a célra a Newcastle United játékosát, Sean Longstaffot szemelték ki. A 27 éves labdarúgónak a források alapján nagy csodálója az Evertont irányító David Moyes, így kifejezetten őt szeretne a csapata soraiban tudni. Longstaff a klub saját nevelésű játékosa, aki már 19 éve a „Szarkák” kötelékébe tartozik, a felnőttek közé pedig 2019 januárjában került fel. A Newcastle mezét azóta 210 alkalommal ölthette magára, amelyeken 16 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.
A hírek szerint a Newcastle United viszont kész lenne elengedni Longstaffot, ugyanis az értékesítéséből befolyó összeg tiszta profitnak számítana, miután a klub saját nevelése, az ilyen bevételek pedig nagyon jól jönnének a klub számára a pénzügyi fair play betartása szempontjából.
Sean Longstaffot a szerződése 2026 nyaráig köti a Newcastle Unitedhez, piaci értékét pedig 25 millió euróra teszi a transfermarkt.
🗞️Everton are considering a summer move for Newcastle midfielder Sean Longstaff.
(@talkSPORT) pic.twitter.com/kFmSYRwZLf
— Everton FC News 💙 (@NilSatisNews) March 13, 2025