A Bragantino középpályása a Palmeirashoz igazolt – HIVATALOS
Az elmúlt időszak sikeres egyeztetéseit követően a Palmeiras bejelentette a kiszemelt játékos megszerzését…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
A brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) egyik nagyágyúja, a Palmeiras megerősítette a rutinos középpályás, Lucas Evangelista leigazolását a Red Bull Bragantinótól.
A 29 éves középpályás kezdetben a Sao Paulo FC és a Desportivo Brasil utánpótlásában nevelkedett, majd elsőként ennél a két csapatnál szerepelt a profik között. Evangelista 2014-től hat éven át Európában szerepelt, azonban egyik csapatnál sem töltött el hosszabb időszakot, pedig az olasz Udinese, a görög Panathinaikosz, a portugál Estoril és Vitória Guimaraes, valamint a francia Nantes színeiben is lehetőséghez jutott.
2020-ban először a Nantes-től kölcsönben került a Bragantinóhoz, amely később véglegesítette őt. Az egykori korosztályos válogatott középpályás megtalálta a számításait a Red Bull-csoport brazil klubjánál, ugyanis az elmúlt öt évben 214 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, amelyek alatt 15 találat és 18 gólpassz fűződött a nevéhez.
A kiszivárgott sajtóhíresztelések értelmében a Verdao 4 millió eurós átigazolási díjat fizet az új játékosáért.
Cola pra cá, meu meia! 👊
Lucas Evangelista é o novo reforço do #MaiorCampeãoDoBrasil! 🐷 ➤ https://t.co/gkgZieFmB8 pic.twitter.com/qBHXyxFwTD
— SE Palmeiras (@Palmeiras) March 14, 2025