Campeonato Paulista: a Corinthians idegenben került lépéselőnybe a Palmeiras elleni döntőben – videóval
Vasárnapról hétfőre virradóra rendezték a Sao Pauló-i állami bajnokság (Campeonato Paulista) döntőjének első mérkőzését a Palmeiras és a Corinthians között…
(Photo by Marco Galvao/Sports Press Photo/Getty Images)
A Sao Pauló-i állami bajnokság (Campeonato Paulista) döntőjének első mérkőzésén jókora meglepetésre az esélytelenebbnek tartott Corinthians idegenben aratott 1-0-s győzelmet a Palmeiras ellen. Az első félidőben a favorit Verdao veszélyeztett többet, azonban Abel Ferreira legénysége képtelen volt jelentősebb nyomást gyakorolni ellenfelére. 45 perc után 0-0 volt az állás. A fordulást követően a vendégek egyre inkább felbátorodtak, átvették az irányítást, és negyedóra elteltével a vezetést is megszerezték, miután Depay passzát követően Yuri Alberto balról befelé húzott és tizenhatos vonaláról nagyszerűen lőtte vissza a labdát a rövid sarokba. A folytatásban a hazaiak igyekeztek jobban, de a legnagyobb helyzetek is elpuskázták, így az egyenlítés elmaradt. A Timao egygólos győzelmet aratott idegenben, és hazai pályán kiharcolhatja az állami bajnoki címet.
A döntő visszavágóját március 27-én rendezik a Corinthians otthonában.
Palmeiras – Corinthians 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Yuri Alberto (60.)