Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: a vártnál hosszabb ideig nem számíthat kulcsjátékosára a Bayern München! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese a tervezettnél hosszabb ideig nem számíthat kulcsjátékosára, Manuel Neuerre.

(Photo by Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images)

Mint arról beszámoltunk, Manuel Neuer még a Bayer Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő első felvonásán sérült meg, amikor Jamal Musiala gólját szerette volna megünnepelni. Az orvosi vizsgálatok alapján Neuer visszatérése a válogatott szünet utáni első mérkőzés környékére volt tehető, ám ez biztosan el fog tolódni. A német klub ugyanis a tegnapi nap folyamán hivatalos közleményt adott ki, melyben jelezték, hogy a veterán kapus már megkezdte az edzéseket, de a legutóbbi tréning alkalmával fájdalmat érzett a vádlijában, így el fog húzódni a visszatérése.

A német sajtó beszámolói alapján Neuernek a következő két bajnokit még biztosan ki kell hagynia, melyek a St. Pauli elleni hazai, illetve az Augsburg elleni idegenbeli mérkőzéseket jelentik, de jó eséllyel április 8-án az Inter elleni BL-negyeddöntő első felvonásán már ismét bevethető állapotban lesz.

A bajor sztárcsapat kapuját így a következő hetekben a télen szerződtetett Jonas Urbig védheti, aki jelenleg szintén egy kisebb sérülésből tér vissza.