Hatgólos találkozón játszott döntetlent Németország hazai környezetben a Nemzetek Ligájában az Olaszország elleni visszavágón, így az idegenbeli győzelemnek köszönhetően a németek jutottak be az elődöntőbe. A másik mérkőzésen hosszabbítás után végül nagyon simán nyert Dániával szemben Portugália, így az is eldőlt, hogy a mieink ellenfele a portugálok lesznek a vb-selejtezős csoportban.
(Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)
A vezetést a 30. percben szerezte meg a német válogatott, Buongiorno rántotta le a tizenhatoson belül Kleindienstet, melyet követően Marciniak játékvezető büntetőt ítélt. A megítélt tizenegyest Joshua Kimmich váltotta gólra nagyon magabiztosan (1-0). A 36. percben növelte előnyét Nagelsmann legénysége, ehhez viszont kellett az olaszok figyelmetlensége. Donnarumma gól előtt szögletre paskolta Kleindienst fejesét, Kimmich rögtön futott elvégezni a pontrúgást, Donnarumma és a védelem mindenre figyelt, csak erre nem. Kimmich beadta a labdát, a teljesen üresen maradt Musiala pedig a hálóba lőtt (2-0). A 45. percben már háromgólosra nőtt a két válogatott közötti különbség, Kimmich ívelését követően Kleindienst bólintott a kapuba (3-0). Németország tehát óriási előnnyel várhatta a második félidőt Olaszországgal szemben.
A szünetet követően gyorsan szépíteni tudtak az olaszok, a 49. percben egy rossz átadása után Moise Kean elé került a labda, aki 16 méterről a jobb alsóba lőtt (3-1). A 69. percben tovább zárkoztak Spalletti tanítványai, ekkor Raspadori passzolt Keanhez, aki először megcsinált egy cselt Tah-val szemben, majd a kapu bal oldalába tekerte a labdát (3-2). A 90+5. percben büntetőhöz jutott Olaszország, miután Mittelstadt kézzel ütött bele a labdába, a megítélt tizenegyest Raspadori értékesítette (3-3). Bár az olaszok felálltak a háromgólos hátrányból, a németek jutottak tovább az idegenbeli sikerüknek köszönhetően.
Németország – Olaszország 3-3 (3-0) – Továbbjutott: Németország 5-4-es összesítéssel
Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: S. Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: Kimmich (30. – büntető), Musiala (36.), Kleindienst (45.) ill. Kean (49., 69.), Raspadori (90+5. – büntető)
Sárga lap: Stiller (22.), Adeyemi (68.), Kleindienst (79.) ill. Gatti (21.), Buongiorno (29.), Bastoni (79.), Barella (90+9.)
Kiállítás: – ill. –
Németország: Baumann – Tah, Rüdiger (Bisseck 77.), Schlotterbeck – Kimmich, Stiller (Gross 63.), Goretzka (Amiri 63.), Mittelstadt – Sané (Adeyemi 63.), Musiala (Andrich 77.) – Kleindienst. Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Olaszország: Donnarumma – Gatti (Politano 46.), Buongiorno, Bastoni – Di Lorenzo, Barella, Ricci (Zaccagni 85.), Tonali (Raspadori 68.), Udogie – Kean (Lucca 85.), Maldini (Frattesi 46.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti
Videós összefoglaló:
Portugália már a 6. percben megszerezhette volna a vezetést, azonban Cristiano Ronaldo nagyon gyengén elvégzett büntetőjét kivédte Kasper Schmeichel. Az előnyt a 38. percben már megszerezte Roberto Martínez legénysége, Bruno Fernandes szöglete után Andersen bólintott a saját kapujába (1-0). Az első félidő ráadásában Bruno Fernandes átadását követően Cristiano Ronaldo bólintott a kapuba, de az akcióban résztvevő Rafael Leao lesen kapta meg a labdát, így a gólt elvették tőle. Portugália így egygólos előnyből várhatta a folytatást.
A szünetet követően viszonylag gyorsan egyenlített Dánia, az 56. percben Eriksen szöglete után Kristensen bólintott a portugálok hálójába (1-1). A 72. percben ismét előnybe került Portugália, Bruno Fernandes távoli lövése még kipattant a kapufáról, majd az ismétlést követően Cristiano Ronaldo éles szögből már a kapuba emelt (2-1). Sokáig nem örülhettek Ronaldoék, hiszen már a 76. percben jött is a válasz a dánoktól, Dorgu passza után Christian Eriksen gurított az üres kapuba (2-2). A 86. percben harmadszorra is megszerezték a vezetést Martínez tanítványai, ezúttal a csereként beállt Trincao volt eredményes (3-2). A rendes játékidő folyamán nem dőlt el a továbbjutás sorsa, így jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás.
Portugália rögtön a hosszabbítás első percében újabb gólt szerzett, a 91. percben Ramos lövését még védte Schmeichel, majd a kipattanót Trincao már a hálóba lőtte (4-2). A 115. percben pedig gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás sorsa, Diogo Jota átadása után Ramos gurított a kapuba senkitől sem zavartatva (5-2). Ezzel az is eldőlt, hogy Magyarország vb-selejtezős csoportjába Portugália került.
Portugália – Dánia 5-2 (3-2) – Továbbjutott: Portugália: 5-3-as összesítéssel
Helyszín: Estádio José Alvalade (Lisszabon); Vezette: S. Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Andersen (38. – öngól), C. Ronaldo (72.), Trincao (86., 91.), Ramos (115.) ill. Kristensen (56.), Eriksen (76.)
Sárga lap: Dias (50.), Jota (75.) ill. Eriksen (50.), Norgaard (66.), Andersen (105+3.), Vestergaaard (120+1.)
Kiállítás: – ill. –
Portugália: Costa – Dalot (Trincao 81.), Dias, Inacio, Mendes – Silva, Vitinha (Neves 99.), Fernandes – Conceicao, C. Ronaldo (Ramos 90+2.), Leao (Jota 62.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Dánia: Schmeichel – Kristensen, Andersen, Vestergaard, Dorgu (Harder 97.) – Eriksen (Frendrup 83.), Hjulmand, Norgaard (Froholdt 83.) – Isaksen (Kristiansen 73.), Höjlund (Biereth 73.), Lindström (Skov Olsen 65.). Szövetségi kapitány: Brian Riemer
Videós összefoglaló: