A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Meglehetősen feszült hangulatú sajtótájékoztatón vett részt Cristiano Ronaldo a portugál válogatott Dánia elleni Nemzetek Ligája-visszavágóját megelőzően; a 40 esztendős klasszis ugyanis ‘rendre intette’ az újságírókat.
(Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)
“Úgy érzem a kelleténél jóval több a feszültség a válogatott körül., ami sajnos tapintható egyre inkább. Néhány kérdés, amelyet rendre feltesznek Önök, eléggé tiszteletlen. Örülnék, ha arra figyelnének, amit mondok, közbe nem a monitorukat néznék. Higgyék el, hagyni fogok elé időt, hogy leírják amit mondok, sőt! Ha kell még tízszer is megismétlem!” – fogalmazott a válogatott csapatkapitánya, hozzátéve még, hogy éppen ezért, nem is szívesen jön a nemzeti csapat meccsei előtti sajtótájékoztatókra.
“A Dánia elleni visszavágón minden támogatásra szükségünk van. A dánok elképesztő hangulatot teremtettek a csapatuknak az első meccsen, most rajtunk a sor! Foglalkozzunk inkább a visszavágóval, amit szeretnénk megnyerni. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de ettől is szép a futball!” – folytatta Ronaldo.
“Dániában nem játszottunk valami jól. A visszavágón viszont a csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy továbbjussunk. Remélem választ kapnak arra a kérdésre is, hogy vajon a hozzáállásunkkal lehet-e a gond…” – bökött oda még egyet CR az újságíróknak.
A Portugália – Dánia találkozót 20:45-től az Aréna 4 élőben közvetíti majd!
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…