Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe Spanyolország és Franciaország is! – videóval

A labdarúgó Nemzetek Ligája negyeddöntős szakaszában Spanyolország és Hollandia 2:2-es állásról kezdte meg a visszavágót, míg Franciaország megpróbálta ledolgozni kétgólos hátrányát Horvátországgal szemben.

(Photo by Florencia Tan Jun – UEFA/UEFA via Getty Images)

Nagyon jól kezdődött a mérkőzés a spanyol válogatott szempontjából, hiszen már az első percekben meg tudták szerezni a vezetést. Oyarzabal tudott kiharcolni egy büntetőt, amit végül ő maga is értékesített, nagy erővel a bal alsó sarokba lőve, 1-0! A 13. percben gyorsan tovább növelhette volna előnyét Spanyolország, Nico Williams ziccerénél azonban hatalmasat védett Verbruggen. A folytatásban a hazaiak némileg átadták a kezdeményezést a hollandoknak és a gyors ellentámadásokra építettek, de az “Oranje” nem igazán tudta megbontani a spanyol védekezést.

A második játékrész elején közel járt az egyenlítéshez Hollandia, Kluivert közeli lövésénél azonban Simon bravúrral hárítani tudott. Az 53. percben viszont Le Normand szabálytalansága után büntetőhöz jutottak a hollandok is, amit Depay értékesített magabiztosan, 1-1! A kapott gól némileg elbizonytalanította a spanyolokat, de a vezetést így is sikerült ismét megszerezniük a 67. percben, amikor Oyarzabal első lövése még elakadt Verbruggenben, de a kipattanót már a kapuba fejelte a támadó, 2-1! A 79. minutumban azonban erre is válaszolt Hollandia! Maatsen kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd nagy erővel a hosszú felsőbe bombázott, 2-2!

A rendes játékidőben újabb gól már nem született, így jöhetett a hosszabbítás, ahol még tovább fokozódtak az izgalmak. A 103. percben a mérkőzés során harmadszor is megszerezték a vezetést a spanyolok Lamine Yamal góljával, a 109. percben viszont Xavi Simons büntetőből tudott eredményes lenni, így jöhettek a tizenegyesek!

A tizenegyesek végül 6 körig tartottak. A hollandok részéről ketten hibáztak, Lang a keresztlécet találta el, Malen lövését pedig védeni tudta a spanyol kapus, míg a túloldalon csak Yamal rontott, így Spanyolország jutott be a Nemzetek Ligája elődöntőjébe!

Spanyolország – Hollandia 3-3 (1-0) Össz.: 5-5 b.u.: 5-4
Helyszín:
Estadio de Mestalla Vezette: C. Turpin
Gólszerzők:
Oyarzabal (8. – büntető, 67.), Yamal (103.) ill. Depay (54. – büntető), Maatsen (79.), Simons (109. – büntető)
Sárga lapok: Le Normand (53.), Simon (108.) ill. Depay (60.)
Kiállítás: ill.-

Spanyolország: Simon – Cucurella, Huijsen, Le Normand, Mingueza (Porro 94.) – Ruiz (Merino 84.), Zubimendi (Garcia 106.), Olmo (Pedri 84.) – Williams (Baena 117.), Oyarzabal (Torres 69.), Yamal Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente

Hollandia: Verbruggen – Geertruida (Malen 78.), van Hecke, van Dijk, Maatsen – Reijnders (Koopmeiners 110.), Kluivert (Simons 78.), de Jong (Taylor 106.) – Frimpong, Depay (Brobbery 101.), Gakpo (Lang 78.) Szövetségi kapitány: Ronald Koeman

A mérkőzés összefoglalója:

 

Kétgólos hátrányból próbálta meg kiharcolni a továbbjutást a francia válogatott, amely nagyon aktívan is kezdett a mérkőzésen. Hiába játszottak azonban fölényben és lőttek kapura egy tucatszor Mbappéék az első félidő során, nem tudták bevenni Livakovic kapuját, így egyetlen félidőjük maradt ledolgozni a hátrányukat.

A második játékrész elején viszont igen gyorsan megszerezték a vezetést a franciák! Az 52. percben Olise végzett el egy szabadrúgást 19 méterre a kaputól, amit gyönyörűen a bal felső sarokba csavart, 1-0! A folytatásban is megmaradt a hazaiak fölénye, és a véghajrában sikerült is ledolgozniuk a hátrányukat. Mbappé kiugratása után Olise gurította vissza az alapvonalról a labdát Dembelének, aki kapásból laposan kilőtte a hosszú alsót, 2-0!

A rendes játékidőt követően jöhetett a hosszabbítás, ahol a horvát játékosok már egyértelműen megpróbálták kihúzni a mérkőzést a tizenegyesekig, ami végül sikerült is nekik.

A tizenegyesek viszont végül a franciáknak kedveztek, a 7 sorozatból ugyanis a gallok csak kétszer hibáztak, míg a túloldalon hárman is kihagyták a maguk büntetőjét, így végül a franciák ünnepelhettek!

Franciaország – Horvátország 2-0 (0-0) Össz.: 2-2 b.u.: 5-4
Helyszín:
Stade de France Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Olise (52.), Dembele (80.) ill.-
Sárga lapok: Mbappé (37.), Kolo Muani (103.) ill. Stanisic (35.), Kovacic (45.), Gvardiol (45+3.), Caleta-Car (61.), Livakovic (74.), Jakic (90+5.)
Kiállítás: ill.-

Franciaország: Maignan – Hernández, Saliba, Upamecano, Koundé – Tchouameni, Koné (Zaire-Emery 111.) – Barcola (Doué 66.), Dembele (Kolo Muani 99.), Olise (Camavinga 106.) – Mbappé Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Horvátország: Livakovic – Stanisic, Caleta-Car, Sutalo, Gvardiol (Pongracic 106.) – Modric (Moro 81.), Kovacic (Jakic 81.) – Perisic (Pasalic 71.), Sucic, Kramaric (Baturina 71.) – Budimir (Ivanovic 60.) Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

A mérkőzés összefoglalója:

A negyeddöntők eredményei:

Franciaország – Horvátország 2-0 Össz.: 2-2 b.u.: 5-4
Spanyolország – Hollandia 3-3 Össz.: 5-5 b.u.: 5-4
Németország – Olaszország 3-3 Össz.: 5-4
Portugália – Dánia h.u.: 5-2  Össz.: 5-3