NB II: simán kikapott edzője korábbi csapatától a Vasas
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 23. fordulójának hétfő esti zárómeccsén a Mezőkövesd-Zsóry és a Vasas találkozott egymással…
Az NB II sűrű középmezőnyében elhelyezkedő Mezőkövesd-Zsóry a vártnál jóval simábban, 3-0-ra diadalmaskodott a feljutásért küzdő Vasas ellen. A „matyóföldiek” az első félidő hajrájában két angyalföldi védelmi hibát is góllal büntettek meg, előbb Szalai József, majd a Pakstól kölcsönzött Szendrei Ákos vette be Kiss Á. kapuját. Az első félidő 2-0-s hazai vezetéssel ért véget. Kétgólos lemaradásról a Vasasnak nem sok esélye lehetett a felzárkózásra. A korábban a Mezőkövesdet is irányító Pintér Attila csapata görcsösen támadott, de képtelen volt a szépítésre. Bő egy óra elteltével egy újabb hazai kontra végén Szalai József megszerezte csapata harmadik, saját maga második gólját, ezzel el is dőlt a találkozó. A taktikusan futballozó hazai együttes megérdemelten söpörte be mindhárom pontot, és újabb lépést tett a bennmaradás felé, míg az ezt megelőző három fordulóban egyaránt győzelmet arató Vasas nem tudott élni a lehetőséggel, hogy felkapaszkodjon a tabella második helyére, hanem maradt a harmadik helyen.
Mezőkövesd-Zsóry – Vasas 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Szalai J. (31., 62.), Szendrei Á. (42.), ill. –
A 23. forduló eredményei
BVSC-Zugló – Budapest Honvéd 1-2
Szentlőrinc – Békéscsaba 1-1
Ajka – Tatabánya 0-0
Csákvár – Kisvárda 0-1
Gyirmót – Szeged 0-1
Kozármisleny – Kazincbarcika 2-1
Soroksár – Budafok 3-2
Mezőkövesd-Zsóry – Vasas 3-0
A bajnokság aktuális állása